BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

Könyvem: A Boszorka Fénye hivatalos honlapja:(katt a képre)

Bíborhajú - A boszorka fénye
free counters

2009. augusztus 10., hétfő

21. Bújócska (5.rész)




Természetesen Carlisle és Emmett is kitalálták, hogy miért jött Charlie, hiszen éjfél körül volt, ilyenkor ő már javában otthon szokott horkolni a szobájában. Nem is sejthette, hogy milyen szinten vagyok ezzel tisztában, hogy csaknem minden éjjel figyeltem rá is fél füllel, nehogy rajtakapjon egy szem lányénak a szobájában.

Az emléktől összerándultam egy pillanatra, elmém elém tárta, ahogy Bella ernyedt teste forrón simul az enyémhez, csöppet sem zavartatva magát a hideg, kemény bőrömtől, békésen szendereg a karjaimban. Eltéptem magam az emléktől, és belenéztem a rendőrfőnök szikrázóan sötét szemeibe, kísértetiesen hasonlítottak Belláéra.

– Swan rendőrfőnök – biccentettem tisztelettudón, szándékosan nem a keresztnevén szólítva, holott külön engedélyt kaptam erre, amikor első látogatásomat tettem náluk.

Charlie egy pillanatra megszeppent, láttam a fejében, hogy csupán a végtelen csalódottság alakult át benne a felém irányuló dühvé, hiszen végre visszakaphatta a kislányát, én pedig csak úgy ukmukfukk megriasztom holmi gyerekes diákszerelemmel. Megértettem őt, jobban, mint gondolta volna, ezért némán tűrtem minden belészorult, felgyülemlett haragját.

– Elmondod, mi történt Bellával? – kérdezte, de meg sem várva a válaszomat, legyintett rá. – Tudod, mit? Nem is fontos. Illetve persze, fontos, de nem számít, mert elment. Visszament az anyjához Phoenixbe, hála neked! Nem is értem...

Várakozásteljesen nézett rám, gyanakvása egyértelműen kiolvasható volt nem csak a gondolataiból, hanem az arcából is.

Persze, elfelejtettem, hogy Charlie szemében eltűntem a veszekedésük elején, ezért nem is tudhattam Bella váratlan költözéséről. Igyekeztem nagyon meglepett arcot vágni, ám közben azon agyaltam, hogyan zárhatnám rövidre ezt a társalgást. A nyomkereső, vagy a nőstény minden valószínűség szerint valahol a közelben lehetett, szerettem volna körbejárni Forksot, hátha a nyomukra bukkanok, de míg Charlie fejmosását hallgattam, nem volt rá sok esélyem, hogy elkezdjem a kutatást.

– Nem hívott fel téged? – szegezte nekem a kérdést, és úgy tűnt, Bella terve működött, már nem gondolta, hogy közöm van az eltűnéséhez.

– Nem – feleltem a valóságnak megfelelően, hiszen Bella valóban nem hívott engem. Nem szerettem a hazugságot, de ez esetben kivételt tettem, igyekeztem úgy felfogni, hogy ezek csupán féligazságok.

"Hazudik, egészen biztosan titkol valamit. Talán mégis köze van közvetlenül Bells hirtelen hisztériájához..." – Charlie gondolatai ráébresztettek, hogy nem jól játszottam a szerepemet. Gyanúja újra feltámadt, ezért igyekeztem gyorsan elaltatni egy gyötrelmes szerepjátszással.

– Nézze, Swan rendőrfőnök! Jól éreztük magunkat, Bella is, a családom megkedvelte őt – magyarázkodtam, Charlie majd szétrobbant, annyira szeretett volna többet kihúzni belőlem. A legszívesebben hazazavartam volna, az otthona biztonságában Rosalie és Esme is jobban tudott rá figyelni, de persze ez csak úgy volt lehetséges, ha gyökeret ver benne a bizonyosság. – Igazán nem értem, hogy miért reagált úgy...

– Talán tettél valamit vele? – kapott a szavaimon Charlie, én pedig átkoztam magam, amiért ennyire kétértelműen fogalmaztam. – Esküszöm, ha megtudom, hogy közeledni akartál felé úgy, ahogyan ő nem szerette volna, akkor garantáltan biztosítok neked egy helyet a munkahelyemen, de a rács túloldalán.

Szegény Charlie, ha tudta volna, hogy még a pisztolyával sem árthat nekem... Felsóhajtottam, lehajtottam a fejem, hogy lássa mennyire bűnbánó vagyok, de a szemei közé fúrtam a tekintetemet, mert akartam, tudja: őszintén beszélek.

– Nem történt semmi olyasmi... – kezdtem, de láttam, nem hisz nekem. Tudtam, hogy valamennyit be kell vallanom neki, de nem akarózott előtte megnyílnom ebben a témában. Nem magam miatt, leginkább Bella reakciója miatt, mivel, ha minden jól sikerül, akkor visszatér ide, és talán nehezen viselné, ha a magánéletét kiteregetném az édesapjának. – Rendben van, megcsókoltam.

– Te megcsókoltad? – visszhangozta őrülten villogó tekintettel Charlie, aztán ijesztően szederjessé vált az arcszíne.

– Nem történt semmi, igazán, nem hiszem, hogy ez lenne az oka, amiért elment – célozgattam, hátha eszébe jut a beszélgetése Bellával, mert abban talán talál önmaga számára megnyugtató válaszokat. Úgy tűnt, hogy eltöpreng a hallottakon, már láttam a fejében azt a részt, amit szerettem volna felszínre hozni. – Higgye el, uram, én is éppoly értetlenül állok a történtek előtt, mint Ön! Azt hiszem, Bellának nem velem, hanem Forksszal akadtak problémái.

– Nem volt baja Forksszal, míg veled össze nem gabalyodott! Nagyon jól megvoltunk, míg be nem léptél az életébe! – kiabálta Charlie kétségbeesett dühével, talán nem is volt vele tisztában, hogy a szavai mennyire kétértelműek, fájdalmasan igazak.

– Tudom, uram! Nem is úgy értettem – mentegetőztem szinte azonnal, és láttam, a tervem beválik ezzel. Charlie meglátja bennem a bűnbánó tizenhét éves fiút, aki éppolyan, ha nem még inkább, tehetetlen, mint ő.

"Meddig beszélnek még a semmiről? Vadászni akarok, nem szappanoperát nézni!" – a bátyám gondolatai bekúsztak a fejembe, kijózanítva ezzel a szerepemből, tettem egy lépést a házunk ajtaja felé.

– Ha engem kérdez, úgy gondolom, Bella hamarosan vissza fog térni Önhöz. Szereti magát, ezt mondta is nekem – mondtam váratlanul, szinte kicsúszott a számon, Charlie megütközve nézett rám.

"Hazudós! Átvágja a rendőrfőnököt. Ezért milyen büntetés jár?" – kérdezte Emmett Carlisle-tól immár fennhangon.

"Emmett! Bella valóban imádja az apját, hiszen az ő védelme érdekében hagyta el Forksot." – mutatott rá a nyilvánvalóra Carlisle, de nem tudott hatni Emmettre.

"Igen, de Edwardnak nem mondta, ezért igenis hazugság! – kuncogott a bátyám önelégülten, aztán bevillant neki. – Megvan! Az ideális büntetés, ha Bella visszatérte után egy ideig Edward főz rájuk."

Remekül szórakozott, bár kétségtelenül csupán bosszantani akart, hogy véget vessek a társalgásnak, ezúttal a módszere rendkívül hatékony volt. Még egy lépést tettem a házunk felé, mire Charlie szeme megrebbent, mintha álomból riasztották volna. Agyában tolongtak a helyzetemhez nem illő gondolatok: Renee, amint szerelmet vall neki, egy másik gondolatszálban elárulja sugárzóan boldog mosollyal, hogy állapotos, aztán a következőben hirtelen váltás. Minden sötét, Renee kisétál az ajtón, karján az apró Bellával, és vissza sem pillantva elhajt.

Megsajnáltam Charlie-t, ezért bátyám nagy bánatára egyet visszaléptem felé.

– Swan rendőrfőnök...

– Mondtam már, hogy szólíts Charlie-nak! – dörrent rám kissé révetegen, de szemeiből eltűnt az emlékek homálya. Végre tisztán látott, de nem reménykedett, hogy esetleg Bella visszatér.

"Soha nem jön vissza. Az anyja sem tette, ő sem fogja... Miattam biztosan nem." – morfondírozott magában, aztán igyekezett biztatóan rám mosolyogni.

– Rendben, Edward! – bólintott, mintha egy kérdésre válaszolt volna, amit még saját magának sem tett fel, a szeme fenyegetőn felvillant. – De ha megtudom, hogy mégis megbántottad valamivel, és azért ment el...

– Charlie... Én is sajnálom, hogy így alakultak az események – szakítottam félbe kivételesen teljesen őszinte vallomásommal. Carlisle elérkezettnek érezte az időt, hogy jó apa módjára előbújjon a családi fészekből.

Nyílt az ajtó, Charlie akkor kapott észbe az időt illetően, amikor meglátta az apámat, ahogy a feljáró felé közeledik komor ábrázattal. Míg odaért már láttam, hogy nem is a Charlie-val fojtatott társalgásom menete miatt bújt elő, hanem mert Rosalie megérkezett.

"Sajnálom, de nem talált semmit. Esme az úton várja Charlie-t, majd ő vigyáz rá. Emmett és Rose elmentek hátul, hogy körülnézzenek a reptéren." – sugallta felém Carlisle látva az értetlenséget a tekintetemben. Végül is éppen ideje, hogy a rendőrfőnök pihenjen.

– Charlie, van valami probléma? Talán Bellával történt valami? – fordult Charlie felé Carlisle, én pedig kivételesen hálát adtam a sorsnak, amiért játszanunk kellett a szerepünket. Én voltam a kiskorú tinédzser, Carlisle pedig a szigorú szülőm, aki elzavarja a csúnya rendőr bácsit, amiért nem hagy időben lefeküdni, hiszen holnap iskola.

– Nem, semmi gond. Csak szerettem volna tisztázni valamit a fiával – magyarázta Charlie, és megkönnyebbülve láttam, hogy mehetnékje támadt.

– Rendben. Akkor, ha nem haragszik, Edwardnak még össze kell pakolnia a holmiját. Már így is későre jár – jegyezte meg Carlisle jelentőségteljesen az órájára pillantva. Valóban késő volt, emberi idő szerint hajnali fél kettő. Túl sok időt vesztegettünk el Charlie megnyugtatásával, amit mielőbb szerettem volna behozni.

– Elutaznak? – kíváncsiskodott Charlie meglepetten, már félúton az autója felé.

– Igen. Előrehoztuk a szokásos kempingünket. Úgy tűnik, az időjárás is kedvező lesz, de korán kell indulnunk, ha időben oda akarunk érni – hadarta Carlisle, de Charlie már az első két szó után alig figyelt rá. Fejében kavarogtak az éjszaka eseményei, és valahogy addig csűrte-csavarta gondolatainak áttetsző szálait, míg mindig sikerült engem kihoznia bűnbakként a történetből. Mikor Carlisle látta, hogy Charlie továbbra is tétován, letargikusan toporog az autója hátsó kereke mellett, kérdőn nézett rá. – Vagy esetleg tehetünk valamit?

Charlie mintha mélyálomból ébredt volna, tekintetét Carlisle-ra szegezte.

– Nem, nem, köszönöm! Haza kell mennem, reggel munkába megyek – magyarázta csöndes beletörődöttséggel, már indult volna, mikor hirtelen a gondolatai visszatértek hozzám, mire szemeit keményen az enyémekre szegezte. – Szeretném, ha észben tartanád, amiről most beszéltünk!

Nem feleltem, mit mondhattam volna, hiszen mindent megtartottam az emlékezetemben, ha akartam, ha nem. A fajtám újabb keserűséget idéző tulajdonsága a fotografikus, minden lezajlott elemet tároló memória. Ha valaki egyszer létrehozna a mi agyunkhoz hasonlító elektronikus kütyüt, valószínűleg élete végéig elélhetne a bevételből, és még az unokáinak sem lennének anyagi gondjai.

– Jó éjt, Charlie! – biccentett Carlisle határozottan, majd megveregetve a vállamat a ház felé terelt.

Nem néztünk hátra, de hallottam Charlie bizalmatlanságát, kétségbeesését. A szenvedése miatti lelkiismeret furdalásom csak növekedett, a gyűlöletet táplálta önmagam irányába. Bella riadt hangja még ott csengett a fülemben, de aztán elnyomta a rendőrautó dübörgése, ahogy Charlie elhajtott a házunktól üres otthonába.

– Minden rendben? – kérdezte Carlisle, mikor beléptünk a nappaliba. Sóhajtva bólintottam, de beindult bennem valami vadászösztön, amint Charlie járőrautóját a hallótávomon kívül tudtam.

– Körbenézek a városban. Velem tartasz?

– Mehetünk.

Egész Forksot bejártuk, a város minden zugánál megálltunk hallgatózni, hátha elcsípem a nőstény, vagy a nyomkövető gondolatait. Hiú remény. Tudtam, ha James csupán megsejtette, hogy milyen képességgel rendelkezem, már nem fogja engedni, hogy belelássak a fejébe.

Megőrjített a gondolat, hogy nem tudom, mire készül. Nem is értettem, mások hogy képesek így élni. Tökéletesen elvenné az ép eszemet, pedig egészen idáig csupán átoknak éreztem, nem áldásnak.

Hajnalban a rossz érzés már kinőtte magát pánikká. Nem létezik, hogy ennyien figyelünk, keressük, mégsem találjuk. Az agyam hátulsó részében ott tolongott a sejtés, miszerint James Bella nyomára bukkant valahogy, s talán éppen egy Phoenixi gépre szállt.

Carlisle némán követett, bármerre mentem, igyekezett nyugtatóan hatni rám higgadt gondolataival, de az én szemeim előtt egyfolytában Bella mosolya lebegett. Szerettem volna már a karomban tartani, magamba szívni vérének fájdalmasan édes illatát.

A nap fényei átküzdötték magukat a Forks felett lebegő sűrű felhőrétegen, így elérkezettnek láttam az időt, hogy visszatérjünk az otthonunkba. Az erdőn keresztül futottunk Carlisle-lal, amikor váratlanul rezegni kezdett a mobilom a zsebemben. Annyira meglepődtem, hogy a fenyvesek alatt megtorpantam, előhúztam és villámgyorsan – meg sem nézve ki lehet a hívóm – felpattintottam. Ugyanekkor Carlisle is felvette a sajátját. Nem figyeltem rájuk, csak Esme hívta, hogy megbizonyosodjon az épségünk felől.

– Edward! – szólt bele az én mobilomba az a hang, amit mostanában nem akartam hallani, hiszen ez egyet jelentett azzal, hogy valami baj van, nem a terveink szerint alakul.

– Alice... – leheltem, mire hallottam, hogy Carlisle azonnal tájékoztatja Esmét. Alice olyan gyorsan beszélt, hogy alig értettem meg. Valószínűtlennek tartottam, hogy Bella akár egy szót is megértsen belőle.

– Edward, rájött! A nyomkövető... láttam őt, Edward...

– Alice, higgadj le! – róttam meg, igyekeztem olyan higgadtnak tűnni, mint Carlisle az imént velem szemben, de közben úgy éreztem, mintha valaki döngölné az agyamat belülről.

– Edward, James Phoenixben van, láttam! – folytatta, mintha meg sem hallott volna. Egész testem görcsbe rándult a szavaira. Fényéveknek éreztem a távolságot. Bella Phoenixben, én pedig órákra tőle, Forksban. – Edward! Van még valami!

– Mi lehet ennél rosszabb, Alice?

– Jamest Bella édesanyjának a házában láttam. Rátalált!






27 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez olyan izgalmas. :D Nagyon tetszett ez is. Állandó olvasód vagyok. :D Valóban hasonlít a stílusod Meyeréhez. De mégis olyan.. máshogy írod le. Fantasztikus. :D Várom a következőt. :D
Betti. ;)

chartina írta...

Szia benina! Végre sikerült fent maradnom a frissen! Háát, igen nehéz volt, de megérte ;) és hááát IMÁDOM!! Az írásod, a történeted, és téged is :$ pusziiiiiii
chartina

benina írta...

Kedves Betti! Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen! Hát igen, ahogy haladok előrébb a történetben már egyre nehezebben tudom tartani Meyer stílusát, de szerencsére sokan mondjátok, hogy ha az enyém is kiütközik nem baj, sőt... Örülök, hogy állandó olvasó vagy, köszi :D


Chartina! Drága vagy, mint mindig, örülök, hogy sikerült a frissen maradnod :D

Puszi nektek: benina

Névtelen írta...

Jaj! Jobban izgulok, mint az eredetin ! Alig várom a folytatást !

Névtelen írta...

Szia!Egyszerűen hihetelen ahogy leírod annyira jó:):) várom már a következőt :D csak így tovább;)
puszi: Klaudia

Nessie írta...

Azt már úgyis tudod h. általánosan mi a véleményem az általad írt részekről, ám a Lélekőr tartalmának mélyebb tanulmányozása után kezdem azt hinni te is az angyalok közé tartozol:).

Ez a helyzet, amit ebben a részben teremtettél annyira adott h. senki sem gondolt rá, most mégis egyszerre nevethetünk és izgulhatunk, ahogyan a feszültségbe, a gyilkos vadászatba is képes vagy igazán humoros jelenetet varázsolni, ahol Edward mégiscsak kénytelen a "17 éves jókisfiút játszani". Mondjuk egy kicsit gonosz dolog volt a részedről szegény Edwardot pont ilyenkor ebbe belerángatnnod:)Mindenesetre nekem nagyon tetszett, egy kicsit megismerhettük Edwardnak azt az oldalát, amelyet nap mint nap mutatnia kell és egy ilyen beszélgetés az ő helyzetében az olvasónak inkább komikus, mintsem, mint a "szapanoperákban" kényszeredett feszültséget kiváltó elem. Majd az utolsó mondat visszarántja az olvasót abba a világba ahhonan indult, ahol egy halálos versenyfutás indul a gonosszal és az idővel, "Rátalált" egyetlen szó, az olvasó mégis megborzong és lélegzet- visszafolytva várja a folytatást.

Még annyit h. az írásaid a jelenhez közeledve valóban saját alakot öltenek, formálódnak, és kiteljesednek. És ettől a stílustól válik igazán kedvelté, élvezhetővé, hogy képes vagy egyszerre mély érzéseket,mégis észszerű észszerű gondolatokat vagy épp izgalmas, akciódús történéseket egyetlen csepnyi nevetéssel megédesíteni, így az írásod mindig egyszerre könnyed és mélyreható. Ezt nevezem én varázslatnak, ezért olvasom el újra és újra, amit írsz, ezért tetszik mindenki másnak is.
Sok sikert további saját, és nem saját történeteid írásához!
pussy: Nessie

benina írta...

Nessie!

Isteni kritikus válna belőled :D Köszönöm, hogy ismét ilyen részletesen ecsetelted, mi tetszik és miért!
ölellek:)

Kedves Klaudia, és kedves Névtelen!
Nektek is köszönöm a kedves szavakat!! :D

babybogyó írta...

Hali!
Azt hiszem én már semmi újat nem tudok írni.Mint mindig ez is fantasztikus volt.Nagyon tetszik Edward szemszögéből a történet.Jó tudni hogy ő hogyan éli meg az egészet.Köszönöm neked ezt a csodát amit adsz nekünk.
Hűséges rajongód vagyok.
És természetesen alig várom a folytatást :)

Babybogyó

benina írta...

Babybogyó!
Nagyon aranyos vagy, köszönöm neked a kedves szavakat és a hűséges látogatást is :D:D

Jenny írta...

Benina elmondom most már sokadszorra is hogy hihetetlen vagy!!Azt hiszem én ennél jobban nem is tudom szavakba önteni hogy megint mennyire tökéleteset alkottál!!És nagyon izgalmas a vége most rághatom a körmöm a következő részig!!Üdv Jenny

benina írta...

Köszi Jenny!! :D:D

Gina írta...

Szia!
Már megint egy nagyszerű részt írtál. :)
Annyira imádom olvasni amiket írsz!!!
Az olvasás, főleg a twlight sagát olvasni olyan számomra, mint Edward-nak Bella, mint ha szerelem lenne első látásra. (L)
Várom a folytatást.

Utóírat: Lehet hogy egy kicsit eltérsz az eredetitől de ettől izgalmasabb.

Hűséges olvasód: Gina

benina írta...

Gina! Miben tértem el? Nem tudom mire gondolsz, igyekszem tartani magam az eredetihez!
Amúgy azért lehet, mert bár szívesen írom, de kezdek kicsit belefáradni ebbe a történetbe! Amúgy sem szoktam soha egyik munkámat sem befejezni:D Ezt most kizárólag az oldalam látogatói miatt írom végig! :D
De visszatérve tényleg érdekelne, hol rontottam:)
Üdv: benina
Oh,és köszönöm, h olvasol!! :D

babybogyó írta...

Hali.
Mikor lesz a következő rész?Véletlenül sem akarok lemaradni róla :)

benina írta...

CSÜTÖRTÖKÖN!!!

Gina írta...

Szia Benina!
Én nem úgy fogalmaznék, hogy rontottál csak nekem egy kicsit más élmény volt az eredeti.

Ezt nem úgy értem hogy a tiéd rossz...
Szerintem még talán jobb is...

Ha ezt csak a látogatók miatt íród végig, akkor ugye ez nem azt jelenti hogy a "lunar eclipse"-t nem fogod megírni?
Mond hogy nem azt jelenti...

Gondolom hogy egy csomó munka lehet megírni de nem hiába. Annyi rajongód van...

Puszi: Gina

benina írta...

Szia gina!
Hogy te mennyi fejtörést okoztál nekem :D:D Azt levágtam h nem negatív kritika volt, csak bosszantott, h hol a hiba, mert én annak nevezném, hiszen úgy is hírdettem magam, hogy hű vagyok Meyer könyvéhez :D Na mindegy, ezt nem fogom már javítani :D
A látogatóim miatt, igen, értük, értetek, hogy fogalmazzak?:D:D Szívesen csinálom, csak már belefáradtam ebbe a történetbe:D Kicsit, jó? Nem nagyon, és már nem sok van hátra!:D
Szerencsére izgis részek jönnek:D
A LE-t fojtatom, és be is fejezem, de lényegesen lassabban fogok haladni vele, mivel a könyvemre igyekszem koncentrálni, ha ezt befejeztem. Heti egy frisselés lesz ami biztos, de lehet ha több időm lesz akkor több, majd kialakul:D
Puszi neked: benina:)

Gina írta...

OKÉ!!
Akkor bocs hogy fejtörést okoztam további jó munkát!!!

benina írta...

Nehogy megsértődj itt nekem :D
Örülök, ha szóltok a hibák miatt is, nehogy félreértsd :)

Gina írta...

Nem értem félére és nem sértődök meg.

Amúgy utálok kritizálni...

Puszi neked

Gina írta...

Amúgy az eclipset és a breaking dawn is megírod Edward szemszögéből???

benina írta...

Gina, sajna nem:)Alice már írja ahogy ő elképzeli,és sztem nagyszerűen csinálja!:D Az Eclipse-t pedig egy barátnőm fogja elkezdeni ősztől :D
Én meg írom a sajátomat :D

Gina írta...

Köszi az infót...
Alice-től olvasom...
szerintem is nagyon jól ír. :)

Puszika:Ginától :D

Névtelen írta...

Benina imádlak, bocsi, hogy eddig nem írtam, mennyire tetszik, de sajnos nem volt ídőm. :( Ismét nagyot alkottál, nekem ez az egyik kedvencem! :D Nem tudom megmondani, hogy miért, talán azért, mert tetszett az amikor Edwardnak Charlie-val kellett beszélnie. Az jó volt. De persze mindegyik fejezetet szeretem. Ja meg a LE...az hihetetlenűl jó. Na...szóval szeretünk és csak így tovább!!!:DDDD

benina írta...

Köszi Viki! Sajna a kövi iszonyat rövid lesz :(

Ellie írta...

Szija! Most valamiért mégis örülök neki, hogy egy darabig nem olvashattalak( ne értsd félre!), mert így egy nagyobb részt olvashattam el az írásodból egyszerre...és csodálatos!Irigyellek, rajongok érted, örülök, sőt szárnyalok amikor olvashatlak, és közben mégis irigykedem...(talán az utóbbit titokban kelllett volna tartanom, most már mind1). Eszméletlenül tehetséges vagy, imádlak olvasni, és olyan élményt nyújtasz, amiért csak hálás lehetek. KÖSZÖNÖM!

Edward írta...

Nagyon jól írsz, Benina. Én is rendszeresen olvasok, csak nem volt merszem kommentet írni:D Nevetségesen hangzik de tényleg naon félénk vok. Szal, sok sikert a továbbiakban. Már naon várom a többit.