BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

Könyvem: A Boszorka Fénye hivatalos honlapja:(katt a képre)

Bíborhajú - A boszorka fénye
free counters

2009. október 15., csütörtök

Tájékoztatás régi, új olvasóknak és véletlenül idetévedteknek







Stephenie Meyer megírta a Twilight Saga-t, majd belekezdett a Midnight sunba. A félig meddig elkészült kéziratot megmutatta néhány közeli barátjának, akik közül az egyik feltette a netre. Stephenie Meyer kiábrándult és azt nyilatkozta, hogy két-három évig biztosan nem fogja befejezni, mert ha abban az állapotában írná meg, akkor kinyírná az összes Cullent és James győzne.
Én, benina nagyra tartom az írónő tehetségét, és mindenkinél jobban szeretném, ha egy nap mégis úgy döntene, hogy végigírja. Viszont megvárni nem bírtam, ezért a saját szórakoztatásomra elkezdtem befejezni ezen az oldalon. Legnagyobb megdöbbenésemre egyre többen jöttek olvasni, tetszett az embereknek, amit írok, ezért végigírtam, sőt még néhány újabb blogot is indítottam.

AZ ÁLTALAM ÍRT MIDNIGHT SUN BEFEJEZÉSÉT AZ ARCHIVUMBA VISSZAFELÉ OLVASVA LEHET MEGNÉZNI, AVAGY A CHAT FÖLÖTTI LINKRE KATTINTVA LE IS LEHET TÖLTENI!

Most kb. egy-másfél hétig nem leszek, mert fel kell töltődnöm kicsit, hogy legyen energiám folytatni a blogokat. Mindet írni fogom, de kicsit meglassult tempóban, mert közben írom a szörnyentitkos könyvemet, amivel szándékozom a kiadókat zaklatni (remélhetőleg eredménnyel).


Köszönöm mindenkinek, hogy figyelemmel kíséritek a történeteimet!



- benina -



5 megjegyzés:

Gina Cullen "GinaX" írta...

Én is szeretném, ha a közeljövőben befejezné a történetet és nagyon örültem amikor megtaláltam az oldalad! Szerintem nagyon jól írsz!!! És, ha kiadták a könyved (biztos sikerül) szívesen elolvasnám, mert tuti érdekes lesz!

Jenny írta...

Várjuk minden sorodat!!Üdv Jenny

benina írta...

GinaX
Nagyon szépen köszönöm!! :) És remélem igazad lesz a könyvvel kapcsolatban :)

Jenny!
Igyekszem hamar regenerálódni :D

Névtelen írta...

Szis Benina. Végig olvastam a Midnight sunt amit te írtál. oltári volt. Nekem is van egy történetem. Az Armageddon. Örülnék ha beleolvasnál és egy kis véleményt csatolnál hozzá. Mert te egy nagyon ügyes ító vagy!
Köszi!!!!!!

Gina Cullen "GinaX" írta...

Szia Benina! Igazából nem akarlak zavarni, csak kíváncsi lennék, hogy fogsz-e írni vmit ezután a történet után. Meg Oja-shio - hoz hasonlóan nekem is van egy blogom, ahol a saját kis firkálmányom található és nagyon kíváncsi lennék a véleményedre azzal kapcsolatban. Ha van néhány szabad perced kukkancs be. http://gina-cullen.blogspot.com/ Remélem tetszeni fog! :D