22. Türelmetlenség

22. Türelmetlenség

– Az első géppel indulunk! – dörrentem a mobilba.

– Hívom Emmettet. Bellát elvisszük biztonságos helyre valahová északra – szólt közbe Carlisle, én pedig bólintottam.

– Rendben – mondta Alice is, aki meghallotta, aztán idegesen hozzátette. – Azért igyekezzetek, nem tudom, Jasper meddig bírja kordában tartani Bella érzelmeit, rettentően félt benneteket!

Lehunytam a szemem. El tudtam képzelni, milyen állapotban lehet, semmi más vágyam nem volt, csak végre valóban ott legyek vele, hogy eloszlassam minden félelmét, amit énmiattam kellett átélnie.

– Sietünk, de Jasperrel úgy készüljetek, hogy aztán azonnal Renee házához mentek és vigyáztok rá, míg vége lesz ennek az őrületnek – hadartam, majd válaszra sem várva összecsuktam a mobilt. Kérdőn fordultam Carlisle felé. – Emmett?

– A reptéren vár bennünket. Rosalie-val véletlenül összefutottak, aztán úgy döntöttek, hogy ellenőrzik a repteret és a környékét még egyszer, hátha a nőstény követte Jamest – magyarázta Carlisle, miközben elindultunk a repülőtér felé az erdőn keresztül.

Negyedórányira lehetett tőlünk, irdatlan iramot diktáltunk, mégsem, voltunk olyan gyorsak, amilyennek kellett volna lennünk ebben a helyzetben. Szerettem volna, ha az idő a mi oldalunkra áll, csak annyit kívántam, hogy előbb érkezzünk meg, mint a vadász.

"Ne idegeskedj, Edward! Bella jó kezekben van! Tíz óra körül már ott leszünk!" – szuggerálta belém erőszakosabban megnyugtató gondolatait Carlisle, míg magunk mögött hagytuk az erdőt. Emmett hátizsákja a vállamon hevert, a fenyvesek árnyékában tiszta ruhát öltöttünk, nehogy valakinek feltűnjön a sár, föld és hasonló ránk ragadt dolgok, aztán magunkhoz vettük az iratainkat, és kiléptünk a repülőtér parkolóját körülölelő sűrű erdőből.

A napot újra sűrű felhőréteg takarta, legalább ez a segítségünkre volt, nem vesztettünk időt a szükséges rejtőzködéssel. Elképesztően nagy erőfeszítésembe került, hogy normális, emberi tempóban közelítsem meg a pénztárakat, ahol – kivételesen igazán őszintén örültem neki – Rosalie várt ránk, kezében három jeggyel az első osztályra.

"Ekkora felhajtás amiatt a kis..."

– Rosalie! – mordultam rá, félbeszakítva az agyában végigvonuló sértésáradatot, semmi hangulatom nem volt a féltékeny monológjára. – Hol van Emmett?

– Átöltözik a mosdóban, mindjárt jön – vetette felém foghegyről, aztán Carlisle-nak átnyújtott egy kis csomagot, láttam a gondolataiban, mi az, de hagytam, hogy elmondja az apánknak is. – Esme azt mondta, szükségetek lehet nagyobb összegekre, ezért ezt küldte.

Carlisle bólintott, aztán miközben kabátjának belső zsebébe süllyesztette a pénzt, kérdőn fordult nővérem dühtől szikrázó tekintete felé.

– Charlie?

"Na, persze, még egy halandó, akit dajkálhatunk." – őrjöngött Rosalie mélyen a felszín alatt, de fennhangon csak ennyit mondott.

– Jól van. Elment munkába. Ha elmentetek, én is csatlakozom hozzá – ígérte, aztán csak nem bírta ki és kellett egy kis keserű szájízű hozzászólást is elhintenie. – Felváltva csináljuk a pesztrálást és a portyázó szerepét. Izgalmasabb program, mint az évzáró bálra ruhát válogatni...

– Rose... – szakította félbe figyelmeztetően Carlisle, neki is feltűnt, hogy a nővérem hangneme feltűnést keltett a mellettünk elsétálóknál.

– Mi van? – csattant fel Rosalie, csalódottsága égette a fejemet.

Egy pillanatra lehunytam a szemem, ujjaimmal összecsíptem az orrnyergemet, hátha ki tudom zárni dühödt keserűségét, vagy Bella hívogató mosolyát. Ordítani lett volna kedvem olyan hangosan, hogy kiürüljön mindenki agya a környezetemben. Visszavágytam a rétre, ahol igazán csend volt számomra.

"Nyugi, öcsi! Pár óra és a karodba zárhatod a madárkádat! – a bátyám gondolatai bekúsztak a fejembe, jólesett az optimizmus, ami sugárzott belőle. Barátságosan vállon veregetett, aztán Rosalie karját megragadva félrehúzta, tőle szokatlanul, ellentmondást nem tűrően. A váróterem felé vonszolta tomboló testvéremet, közben egyszer hátrafordulva rám kacsintott. – Rosalie-t bízd csak rám nyugodtan!"

Nem voltam mérges a nővéremre, teljesen jogosnak éreztem a haragját, hiszen bekövetkezett az, amitől ő az elejétől kezdve rettegett. Idő előtt kellett feladnia azt az életet, mire olyan nagyon áhítozott. És igaza volt. Jó lett volna befejezni az iskolát, elvittem volna Bellát az iskolai bálra, még ha nem is ragaszkodna hozzá, kíváncsi lettem volna, vajon képes lenne-e felvenni báli ruhát a kedvemért.

A gépünkre öt percet kellett várakozni, de a többórás repülőút már rosszabb volt. egy helyben ülni, némán várakozni, miközben az időt jeges tengernek éreztem, mely örvénylőn kavarog mögöttem, néha egy-egy másodperce csípős hullámként mar a bokámba, mintegy jelezve, nehogy elfeledjem, sietnem kell.

Soha ilyen türelmetlen nem voltam, Carlisle és Emmett a fejüket hátradöntve, szemüket lehunyva színlelték az alvást, de én erre ebben a pillanatban képtelen voltam. Ültem a helyemen, a lábam, mintha rúgón rángatózott volna, idegesen pattogott fel-alá, ahogy az agyam kattogott a fejemben.

James minden valószínűség szerint megérkezett már Phoenixbe, hamar rátalálhat Bella otthonára. Kivételesen Bella szerencséjére írtam, hogy az édesanyja egészen máshol tartózkodik és nem otthon, ezért őt ráértünk védelem alá helyezni. A rossz előérzetem azonban ott motoszkált továbbra is a fejemben, hiába igazolódott már be, amitől féltem, mégis bennem maradt.

Carlisle és Emmett tisztában voltak a lelkiállapotommal. Carlisle igyekezett teljesen kikapcsolni magát, hogy még a gondolataival se zaklasson föl, nálunk ez volt amolyan alvásféle, és Emmett sem piszkált az ostoba poénjaival, bár ehhez neki külön erőfeszítésére volt szükség.

A csaknem háromórás repülőút leginkább egész napos kíntúrának tűnt, és csupán az a tudat vígasztalt, hogy Bella vár engem a végén. Elképzeltem, ahogy kifelé tartok, ő pedig az előtérben vár engem, mint egy angyal, aki elmossa minden fájdalmamat, ami a létezésem során ért. Gyönyörű lesz, sápadt, az illata pedig kínzóan édes, mint a csípős méz.

A gép leszállása után mélyeket lélegeztem, először azt mondtam magamnak, hogy azért, mert így könnyebben megnyugszom, és kordában tartom elszabadulni készülő érzelmeimet, de a tudatom mélyén tisztában voltam vele, hogy máris az illatát keresem. Az agyam tudta, mit keres, és azonnal felismertem, mikor végre elértük a várakozó helyiséget, ahol a húgom gondolatai áttörve minden más személytelen szuggerálást, hangos kiabálásként villózták felém kétségbeesett üzenetüket.

Carlisle és Emmett még csak gyanakodva figyelték a félrehúzódó Alice-t, de én már azonnal tudtam, hogy baj van. Rosalie átkai elérték a céljukat, beteljesült mindaz, amitől rettegtem az elejétől kezdve.

"Oh, Edward, annyira sajnálom!" – sugallta felém a szánalmas sajnálkozását a húgom, mire éktelen harag lobbant fel bennem. Aztán összevillant a tekintetünk, és egy látomás suhant keresztül az agán, amiben átad nekem egy levelet a táskájából. Kitéptem magam a fejből, s megszaporázva a lépteimet, odarohantam hozzá. Nem vártam meg, míg ő keresi meg Bella levelét, kitéptem a táskát a kezéből, nem törődve Jasper ellenséges mordulásával.

– Higgadj le, Edward! Bella kicselezett bennünket, nem Alice tehet róla! – magyarázta nekem, de ennyi erővel a falnak is beszélhetett volna, lepergett rólam minden mentegetőzés, ami átsuhant az agyán. Alice-szal sem foglalkoztam, aki gondolatban kétségbeesve zokogott volna, ha képes lett volna erre, így azonban csak fókuszálni próbált.

Alice táskáját a földre dobtam, mikor már a kezemben volt Bella illatával átitatott papírdarab. Rémülettől tágra nyílt szemekkel futottam át a sorokat, majd szikrázó tekintettel fordultam a húgomhoz. Jasper védelmezőn Alice elé állt, én pedig fenyegetőn meredtem á, míg a húgomhoz beszéltem. Emmett kíváncsian kihúzta merev ujjaim közül Bella őrült üzenetét.

– Szeretlek. Annyira sajnálom. A nyomkereső elfogta anyámat, és nekem meg kell próbálnom megmenteni. Tudom, hogy talán hiába – "Mit gondol? Mit képzel? Ő akar megvédeni bennünket? Miféle fordított világban él a te Bellád?" – szuggerálta felém Emmett, aztán végig sem olvasva az üzenetet összegyűrte és a közeli kukába hajította.

– Most pedig – fordultam újra Alice-hoz. – ... szépen megmondod hol vannak most pontosan!