BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

Könyvem: A Boszorka Fénye hivatalos honlapja:(katt a képre)

Bíborhajú - A boszorka fénye

2010. március 6., szombat

Hűséges olvasóimnak különfejezet










Sziasztok!

A mostani rész Stephenie Meyer negyedik Saga kötetének, a Breaking dawnnak az utolsó négy oldalát öleli körbe Edward szemszögéből! Ezzel szeretném megköszönni mindenkinek, aki még ennyi idő kihagyása után is visszalátogat erre az oldalamra!

Ajánlom ezt a részt Tynának, aki ma ünnepli 26. születésnapját :)

Köszönöm, hogy töretlen lelkesedéssel olvastok!!! :)

Üdv Mindenkinek:

benina








Az első békés pillanat az "örökké"- ből









Az érzelmek gyors egymásutánban váltakoztak bennem. Amikor az egyik hullám csitulni látszott, azonnal fölé magasodott egy másik, hogy újabb érzelemmel borítsa be az előző helyét. Soha nem voltam csak üres.

Mindent végigkísért, magasan fölöttük szárnyalt a Nap fényes sugaraival együtt a Bella iránt érzett szerelem.

Már abban sem voltam biztos, hogy ez a szerelem. Az emberek annyira elcsépelték felszínes érzelmeik megnyilvánítására ezt a szót, hogy bűn volt kifejezésképpen használni. Imádtam Bellát minden pozitív érzelemmel, amit ki tudtam préselni fagyos szívemből. Szerettem őszintén, tiszta szívből, fanatikusan, és őrülten képtelenül. Minden kifejezhető, és a legtöbb kifejezhetetlen módon.

Azt gondoltam, hogy az elmúlt hónapok eseményeit már nem lehet tovább fokozni. Az esküvő, ahol Bella emberi életének legjobb formáját hozta. Az öröklét minden pillanatában meg fogom őrizni róla a képet a memóriámban, ahogy lépked felém a hófehér ruhájában. Gyönyörű arcán zavart pír, a szíve akár egy kolibri fürgén csattogó szárnya, és idegesen elcsukló hangja, ahogy kimondja a szavakat.

Aztán a nászút, amitől szerintem jogosan, szerinte persze teljesen fölöslegesen féltem. A bőrének illata, ahogy a sós víz és a bőre illata találkoztak, testének minden hajlata, domborulata tökéletes volt. És végre sikerült rávennem, hogy néhány évet várjon az ostoba átváltoztatással.

Nem akartam megszegni az adott szavamat, csupán időre lett volna szükségem, hogy meggyőzzem, mennyivel jobb embernek lenni. Már-már belátta, hogy igazam van, amikor kiderült Nessie.

A várakozás borzalmai... és az az átkozott kutya megtette. Nem ölt meg, amikor alkalmat adtam rá neki. Hiába könyörögtem... Az egész öröklét alatt hálás leszek neki többek között ezért is.

Persze annak kevésbé örülök, amiért a lányomat akarja. Minden gondolata erről szól. Néha féltékenységet érzek, amikor látom őket együtt, és látom a gondolataikat. Mindkettőjükét. Az imádat feltétel nélküli, sajátságos, mintha létezne egy külön világ, ahol ők egyek.

A másik problémám, ami szintén nem akart elmúlni a fejemből, Nahuel. A kíváncsiság gyakran átcsapott vágyálmokba, hogy megismerhesse őt – az egyetlen olyan lányt a fajtájából, aki nem vérrokona.

A kislányom még alig múlt fél éves, és máris egyszerre többfelé kell figyelnem, nehogy elorozzák tőlem idő előtt. Ráadásul Zafrína is igényt tart rá. Na, igen, hozzá talán el is kísérem. Legalább megtanít neki néhány alapvető trükköt a férfiakról.

És amikor végre úgy éreztem, hogy vége. Végre boldogan élhetünk hármasban a családom közelében, Alice hirtelen fogta magát, és lezárt gondolatokkal kiröppent az életünkből, magával rángatva Jaspert, akiről viszont biztosan tudtam már akkor is, hogy nem tud semmit.

Talán most már igazán vége. A vendégeink lassan elszállingóztak, már többször kijelentettük, hogy Bellám a nap hőse, és Carlisle-val elterveztünk egy "alaposan kielemezzük a mai eseményeket" napot. Mindenki vibrált az izgalomtól és az elégedettségtől. Ráadásul teljes joggal, hiszen több száz éve nem akadt méltó ellenfele a Volturinak.

Carlisle mindig is úgy gondolt Bellára, mint egy különleges adottságú lehetséges vámpírra, bár legtöbbször próbálta a gondolatainak ezt a fonalát elrejteni előlem. Tudta, hogy nem tetszene, de nem is sejtette, hogy már mennyire nem érdekelt ez a dolog. A hátam mögött hagytam a küzdelmes időszakot.

Nem vágytam másra, csak békére. Egy nyugodt pillanatra a zaklatott percek között, amiket átéltem. És amelyeknél boldogabbat senki nem bírna kívánni magának. De ezek után, a Volturi csúfos kudarca után már nem volt kétséges, hogy előttünk áll néhány gondtalan év, amikor kiélvezhetjük Nessie gyermekkorának csodáját, és Bella fejlődését.

Agyondicsértem a feleségemet, és amint valaki szóba hozta a mai napot, azonnal ott voltam, hogy részletesen dicsekedhessek minden egyes pillanattal. Bella csak ült, karjában a lányunkkal – Nahuel pillantásától, vagy a figyelem középpontjában fennálló fóbiájától –, gyakran a hajába temette gyönyörű arcát.

Zavara bájos volt, megindító, és szükségtelen. Azonban nekem is eszembe jutott a fészkünk, a közös otthon, és hirtelen égető késztetést éreztem, hogy odavigyem életem nőit.

– Talán le kéne fektetnünk Nessie-t – javasoltam.

Tökéletes arcán reménykedő mosoly ragyogott fel. Vajon tisztában van vele, mennyire, képtelenül gyönyörű? Nem voltam benne olyan biztos. Valószínűleg még mindig annak a Bellának érzi magát, akit én már akkor is legalább ilyen szépnek láttam. Nem bántam egyetlen ügyetlenkedését sem, mindent gondosan elraktároztam a memóriámban. Tisztában voltam vele, hogy ő hamarosan még szürkébbnek, még távolibbnak fogja látni azokat, amiket emberként élt át.

Hálát adok a sorsnak – ha létezik egyáltalán, és miért ne létezhetne, ezek után –, hogy a képessége segíti az önuralomban. Egyébként hirtelen természet, Jasper reménykedett benne, hogy legalább egy tucat botlása lesz, mielőtt elkezdi gyakorolni a diétánkat. Ha Alice nem lenne, akkor Jasper végtelenül kiábrándult, depressziós vámpírrá válna.

– Azt hiszem, ez jó ötlet – kapott a szavaimon Bella. – Biztos vagyok benne, hogy nem aludt rendesen múlt éjjel annyi horkolás mellett.

"Nahát, már ezért is piszkálják itt a farkast? Milyen kicsinyes lett Mrs. Szörnyenokos Cullenné." – hallottam meg Jacob sértődött gondolatait.

Kivillantottam rá a fogaimat, ő megforgatta a szemeit.

– Egy ideje nem aludtam ágyban. Fogadni mernék, hogy apám kiugrik majd a bőréből, hogy ismét a házában lát – jegyezte meg két ásítás közepette.

Bella ellágyult, és végigsimított Black arcán. Hát igen, mindent azért én sem kedveltem. Bár elfogadtam Jacobot, kedveltem is, de a közvetlen fizikai kontaktust nem bántam volna, ha kerülik.

– Köszönöm, Jacob – mondta Bella, és megajándékozta a fiút egy mosollyal.

Jacob fejében a dolgok átalakultak, még Bella is kiszorult a középpontból Nessie miatt. Azonban amikor így mosolygott Jacknek mindig eszébe jutott, hogy miért is imádta annyira ezt a lányt, hogy képes volt farkas létére szembeszállni az övéivel, és szövetkezni a hidegekkel.

– Bármikor, Bella. De ezt már tudhatnád – felelte végül, és igazán komolyan is gondolta.

"Ideje igazán aludnom egyet."

– Holnap találkozunk srácok. Úgy sejtem, a dolgok most már kicsit unalmasak lesznek, nem igaz?

Valóban fáradt volt. Bellát figyeltem, míg Jacob felállt és kinyújtóztatta elmerevedett izmait. Akkor már őt figyeltem, amikor homlokon csókolta életem nőit. Hiába, sosem fogok hozzászokni. Látta rajtam, amikor rám nézett, és könnyedén belebokszolt a vállamba. Felnevettem a fájdalmon, amit érzett az ujjaiban.

– Nagyon remélem – feleltem neki kicsit megrovón.

Még, hogy unalmas? A legszebb időszak előtt álltunk, amikor már biztosan tudjuk, semmi nem lephet meg bennünket. Ha pedig mégis, akkor Alice biztosan látni fogja. De nem.

Belenéztem a húgom fejébe – mióta visszajött szinte egyfolytában ott voltam –, de semmi újat nem látott. Valamit próbált eltitkolni előttem, így teljes figyelmét Jasperre koncentrálta. A hajára, a szemére, az ajkaira, és... Brr, gyorsan kitéptem magam a fejéből. Ezt azért már mégse akartam látni.

Elindultunk az ajtó felé, Bella stabil-gyöngéden tartotta a lányunkat a karjaiban. Visszafordultam, hogy egy kérdő pillantással kérjek magyarázatot a húgomtól, de ő csúfondárosan elvigyorodott, és nyelvet öltött rám. Elnézően mosolyogva megcsóváltam a fejemet.

"Nem mondok neked semmit! Klassz meglepetés lesz, majd meglátod! Imádni fogod!" – sugallta felém gondolatban, aztán újra Jasper felé összpontosított.

Bella az ajtóban megtorpant, és visszafordult.

– Oh, Jasper!

– Igen, Bella?

– Kíváncsi vagyok – J. Jenks miért rémül meg csupán a neved hallatán is? – kérdezte Bella, én pedig eltöprengtem.

Hogy juthatott ez az eszébe épp most? Elméjének zártságát elfogadtam, de annyira akartam látni azt, amit ő, úgy, ahogy ő. Mindent megadtam volna, csak hogy ez a vágyam teljesüljön.

– Az én tapasztalatom az, hogy bizonyos munkakapcsolatokat jobban motivál a félelem, mint a pénzügyi nyereség – magyarázta Jasper.

A fejében felvillant egy alkalom, amikor Jenks ellenállt a kérésének, pedig az sürgető lett volna. Jasper megragadta akkor a torkánál, a falhoz szorította – nem túl erősen, nehogy kárt tegyen a puhány alakban –, és rávillantotta vakítóan fehér fogsorát. Kockázatos beavatkozás volt, de hatékony. Azóta Jenks hűségesen engedelmeskedik Jasper minden kérésének.

J. Jenks szerencsés embernek mondhatta magát, amiért találkozott, és beszélhetett egy ilyen nagyszerű teremtéssel, mint a feleségem. Biztos voltam benne, hogy az a fickó még ma is Bellával álmodik, és örömmel lecserélné a Jasperrel töltött óráit, csak hogy újra találkozhasson vele.

Bella rosszalló pillantást vetett Jasperre, mire az minden bűnbánat nélkül rávigyorgott. Sokkal felszabadultabb volt, mióta Bella átváltozott, és mivel Nessie őt is elbűvölte, meg sem fordult a fejében, hogy a vérét ontsa. Így, az állandó vérszomjtól mentesen, végre elkezdett kibontakozni.

Elbúcsúztunk mindenkitől, és végre hazaindultunk. Nem rohantunk, csak nyugodtan sétáltunk. Magunk mögött hagytuk a vágyakozásukat – Nessie-t akarták mindig, örökkön örökké babusgatni, de legalábbis addig, amíg ilyen aprócska.

Nahuel kínzó gyötrődését is elhagytuk. Annyira szeretett volna velünk jönni. Bellára függesztett szemei kocsonyán csöngtek. Ő maga sem tudta biztosan, de tőle várta a feloldozást a saját anyja halála miatt.

Sajnáltam a határidőt. Az idők végezetéig tudtam volna így élni, és az a majdnem hét év bizony hihetetlenül rövidnek tűnt ehhez a boldogsághoz. Túl sok kérdést vont maga után az azt követő időszak: a Volturi, Nahuel, Jacob... Nem akartam ezekre gondolni, amikor Bellám végre sérthetetlen valójában mellettem volt.

– El kell mondanom, most teljesen lenyűgözött Jacob – jegyeztem meg, mire megajándékozott egy meleg mosollyal.

Ha a szívem még érző lett volna, valószínűleg ebben a pillanatban ugrik ki a helyéről.

– A farkasok elég szokatlan hatást okoznak, nemde? – Félreértett.

– Nem, nem erre gondoltam – világosítottam fel. – Ma nem egyszer arra gondolt, hogy Nahuelhez hasonlóan Nessie is teljesen felnőtt lesz hat és fél éven belül

Alaposan megrágta az elhangzottakat. Türelmesen megvártam, amíg feldolgozza, mit akartam mondani. Végül kicsit homlokráncolva próbálta megmagyarázni a barátjának a viselkedését.

– Nem úgy tekint rá. Nem akarja siettetni, hogy felnőjön. Csak azt akarja, hogy boldog legyen.

Bólintottam.

– Tudom. Ahogy mondtam, lenyűgöző. Kedvem ellen szól, hogy kimondjam, de Nessie tudna rosszabbat tenni – merengtem óvatosan, a homlokán a ráncok elmélyültek.

Erre körül-belül hat és fél évig nem akarok gondolni – jelentette ki, mire felnevettem.

Ahogy sétáltunk felsóhajtottam, az elégedettség és a boldogság átjárta minden porcikámat.

– Persze, úgy tűnik, hogy eljön az idő, amikor majd egy versenytárs miatt is aggódnia kell.

Elhúzta tökéletes ajkát, és rosszallóan nézett előre.

– Észrevettem. Hálás vagyok Nahuelnek a mai napért, de a bámulása kicsit furcsa volt. Nem érdekel, hogy ő az egyetlen fél-vámpír, aki nem rokona.

Jellemző. A naivitása veleszületett volt, és több évezredre lesz szükség, hogy kiirtsam belőle. Bár nem is voltam benne biztos, hogy szeretném – annyira bájos volt így.

– Oh, nem őt bámulta, hanem téged – avattam be, mire rágni kezdte az alsó ajkát.

– Miért bámult volna? – kérdezte elgondolkodva.

Hát többek közt azért, mert gyönyörű vagy, ahogy a hozzá hasonlót dédelgeted a karjaidban – kellett volna mondanom, de helyette inkább Nahuel gondolatainak azt a részét osztottam meg vele, amire igazán kíváncsi volt.

– Mert életben vagy.

– Lemaradtam – jegyezte meg összezavarodva.

– Eddigi élete során – kezdtem, és célzatosságképpen hozzátettem. – ... és ő ötven évvel idősebb, mint én...

– Vénember – szúrta közbe Bella, de csak magamban mosolyogtam.

Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését, nehogy a tréfa miatt esetleg ne értse meg Nahuel megrázó történetét.

– Mindig úgy gondolt magára, mint egy gonosz teremtményre, akit gyilkossá tett a természet. A húgait mind megölték, az anyjukat is, de ők semmit sem tudtak róla. Joham arra tanította őket, hogy úgy gondoljanak az emberekre, akár az állatokra, amíg ők maguk istenek De Nahuelt Huilen tanította, és Huilen jobban szerette a nővérét, mint bárki mást. Ez alakította ki az egész nézetét. És Nahuel valamilyen módon őszintén gyűlölte magát.

Kis szünetet tartottam, hogy megeméssze a hallottakat.

– Ez olyan szomorú – mondta megrendülten, mire szorosabban fontam az ujjaimat az övéi köré.

– És aztán meglátott hármunkat – folytattam csöndesen. Nahuel története bárkit meghatott volna. –..., és életében először rájött, hogy csak azért, mert ő félig halandó, az nem jelenti azt, hogy alapvetően gonosz is. Rám néz, és azt látja… amilyennek az apjának lennie kellene.

– Te meglehetősen eszményi vagy minden szempontból – jelentette ki egyetértően, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Két hölggyel voltam egy társaságban, és ehhez a helyzethez csöppet sem méltó horkantás szakadt fel belőlem. Bella képtelen volt még mindig tisztán látni önmagát, de úgy döntöttem, későbbre halasztom a bizonyítási érveimet, amelyek minden önmagával kapcsolatos érveit képes lesz megdönteni.

– Rád néz és olyan életet lát, amilyen az anyjáé lehetett volna.

– Szegény Nahuel – sóhajtott.

– Ne légy szomorú miatta. Most már boldog. Ma végül elkezdett megbocsátani saját magának.

Végre elértünk a házunkig. Nessie-t lefektettük a szobájába, meg sem rezzent, amikor Bella a helyére tette. Ahogy akkor sem, amikor kivette Aro méregdrága ajándékát a nyakából, és a szoba sarkába röptette. Már meg sem akartam kérdezni, miért, egyszerűen csak szeretni vágytam őt.

– Az ünneplés éjszakája – suttogtam, míg átsétáltunk a saját szobánkba.

Amint átléptük a küszöböt – és leküzdöttem a vágyat, hogy azonnal a karjaimba kapjam –, az álla alá nyúltam, hogy lágyan érinthessem gyönyörű ajkait.

– Várj! – kérte nem túl nagy meggyőződéssel.

Tétovának, bizonytalannak tűnt, de azért engedelmesen leengedtem a kezeimet, hogy kivárjam, mit szeretne. Tisztán emlékeztem, hogy mióta együtt voltunk, soha nem akadályozott meg, ha meg akartam csókolni.

Eszembe jutott Alice, és a titkolni való gondolatai. Ő azt ígérte, tetszeni fog, de egyelőre csak bosszantó frusztrációt éreztem. Türelmes vámpírnak tartottam magam, de ahogy Bella ott állt előttem, arcán ideges feszengés, mintha legalábbis valami vizsgát kellene letennie, úgy éreztem, menten megőrülök.

– Ki akarok próbálni valamit – világosított fel, én pedig nem tudtam palástolni a döbbenetemet.

Mit akarhat kipróbálni? Tökéletesen értetlenül álltam a történtek előtt, és mindennél jobban az őrületbe kergetett lezárt elméje. Ha csak egy kicsit belepillanthatnék a fejébe...

Kezeit az arcomra simította, a szemeit pedig lehunyta – aminek annyira nem örültem, hiszen így elvágta az egyetlen módot, hogy olvashassak, mi zajlik benne ebben a percben –, úgy próbált koncentrálni. Homlokán megjelent az apró gondolkodóránc, amit emberlétéből hozott magával, és amit annyira szerettem volna mindig eltűntetni. Nem akartam, hogy bármi miatt aggódnia kelljen.

Láttam, hogy próbálkozik, és segíteni akartam neki. Mivel azonban néhány pillanatig semmi nem történt, már éppen a kezeiért akartam nyúlni. A tenyerébe lehelt csók talán feledteti vele a csalódást, amit a próbálkozásának a kudarca okozott.

Mire a tervem elkészült, és már nekiálltam volna a megvalósításának, amikor hirtelen egy kép villant be magamról. Nem tudtam felfogni, hogy honnan jöhetett. egy pillanatra azt hittem, hogy a házunk körül ólálkodik valaki, aztán azt, hogy Nessie álmodik velem. De ha valaki járna a környéken, azt a családom jelezte volna, Nessie pedig nem láthatott engem az iskola ebédlőjében.

A kép homályos volt, de csak annyira, mintha egy függöny takarta volna a tisztánlátásomat. Bella keze megmozdult az arcomon, mire rádöbbentem, hogy ő sugallja felém ezt a víziót. Beletelt pár hosszú másodpercbe, hogy felbírjam dolgozni, beengedett az elméjébe.

– Bella... – leheltem letaglózottan.

Mást képtelen lettem volna kinyögni. Figyeltem gyönyörű arcát, a szemöldökét árnyalatnyival összébb húzta, így próbált erőteljesebben koncentrálni. És akkor! Mintha egy gátat átszakítottak volna, az emlékei hömpölyögve örvénylettek a tudatomba. Elképesztő élmény...

Láttam, de alig ismertem meg önmagam. És láttam az érzelmeit, amiket átélt. Az elejétől kezdve, amikor még meg sem fordult a fejemben, hogy ebből szerelem lesz, ő már akkor többet gondolt rám. Az érintésemet igazán nem érezte taszítónak, ahogy én azt gondoltam. Soha egyetlen negatív gondolat nem született meg benne velem kapcsolatban, amióta megpillantott az ebédlőben.

A réten, amikor átöleltem, és a mellkasára hajtottam a fejemet, hogy úgy hallgassam vadul verdes szívének ritmusát. Az volt a csoda, hogy nem ájult el akkor is. És később a szobájában, amikor összebújtunk... Döbbenetes! Agyának fordított működése rám különösen igazan működött. Mindig vonzónak talált, a hideg érintésem, és a kemény bőröm ellenére is.

Aztán felidézte a hangomat. Ezt először nem értettem. Mintha a pincéből szóltam volna hozzá. A hangomat szebbnek hallotta, mint bárki, akit ismerek. Aztán elsötétült a tekintetem, amikor rájöttem, hogy James harapásánál történt. De legalább hallott, amiben akkor nem voltam biztos egy csöppet sem. Próbált nem gondolni a szenvedésre, amit akkor érzett, de néhány foszlány átszűrődött a hangommal együtt. Jobban fájt neki, mint szerettem volna.

Mintha megsejtette volna, mire gondolok, gyorsan továbblépett. Nagyot ugrott, egész az esküvőig, ahol már megint túlságosan felnagyította a külső megjelenésemet, önmagát pedig lekicsinyítette. Bizonyára akaratlanul, de azonnal elhatároztam, hogy ezen hamarosan változtatni fogok. Ahogy lépkedett felém, míg én vártam rá az esküvőnk napján, én láttam őt éppoly gyönyörűnek, mint ahogy ő emlékezett rám.

Az első éjszakánk emlékei az ő szemével, még a számat is eltátottam. Nem létezik ennyire szeretni valakit, aki ennyire mazochista. Semmilyen fájdalom nem tűnt fel neki, amikor a hév magával ragadott, és szorosabban kulcsoltam az ujjaimat a testére. Teljesen elvette az eszemet, ahogy beúszott hozzám a vízbe öntudatlan erotikus kisugárzással, naiv ártatlansága pedig elbűvölt.

A fájdalmas részekből ügyesen kizárt, de megengedte, hogy lássam, mit érzett, amikor megérintettem gömbölyödő pocakját. Ha képes vagyok, biztosan megborzongok, így azonban csak figyeltem a feleségem koncentrált arckifejezését, láttam, amit ő látott akkor, éreztem, amit ő, és képtelen voltam betelni vele.

Kitartóan folytatta a bemutatást, mintha ezzel akarná bebizonyítani, igenis jó neki, hogy betoppantam az életébe. A függöny eltűnt, így tudtam, hogy az új életének az emlékei következnek. Buta lány – félt, hogy esetleg nem tetszik nekem az új Bella. Képtelenség. Ahogy az is, mennyire szépnek látott engem már megint. Túl nagy jelentőséget fordított minden egyes emlékképében nekem, és túl keveset magának.

Ahogy akkor megcsókolt, kétség sem férhetett hozzá, az egész együttlétünk legjobb csókja volt addig a pillanatig. És ezt ő is ugyanúgy látta, csak más indokokból. Én azért, mert végre igazán magamhoz szoríthattam, ő viszont nem bírt betelni mindazzal, amit új érzékszervei miatt feldolgozott az agya. Túl illatos, túl finom, tiszta voltam neki. Annyira akart engem, hogy háttérbe szorult a vérszomja... Bámulatos!

Amikor rátért az első éjszakánkra, már nem bírtam tovább. Érezni akartam őt. Tudni, hogy valóban megadatott nekem. Ajkai érzékien elnyíltak, én pedig mohón lecsaptam rá, mint valami ragadozó oroszlán a becserkészett áldozatára.

Abban a pillanatban megszakadt az emlékfolyam, és Bella felől mindennél fájóbb ürességet hallottam. Zavartan mosolygott rám.

– Hoppá, elvesztettem.

Kábultan néztem rá, és mint valami drogos újra akartam. Látni mindent, az egész életét, és az után.

– Hallottalak – motyogtam a nyilvánvalót. Értetlenül meredtem rá. – Hogyan? Hogy csináltad?

– Zafrina ötlete. Gyakoroltuk néhányszor – mesélte, mire hitetlenkedve meredtem rá.

Nem lehettem valami figyelmes mások gondolataival szemben, ha Zafrina egy ilyen lényegre törő információ fölött képes volt elsiklatni. Biztosan sokat gyakoroltak, hiszen láttam, mekkora koncentrációt igényelt Bellától ez a feladat.

Mindenesetre elhatároztam, hogy gyakran meglátogatjuk, és drágábbnál drágább ajándékokkal halmozzuk el. Azzal, hogy megtanította Bellának előttem kitárni az elméjét, egy öröklétre lekötelezett engem. mindig is frusztrált ez a dolog, mostantól azonban bármikor bepillantást nyerhetek a tiltott szobába. Persze, ha ő is úgy akarja.

– Most már tudod – jegyezte meg, és félszegen vállat vont. – Soha senki nem szeretett még senkit annyira, amennyire én szeretlek téged.

Gondolatban a szemem az égnek emeltem. Nem tudtam, hogy nem képes még mindig felfogni.

– Majdnem igazad van – hagytam rá mosolyogva. – Csak egy kivételt tudok.

– Hazug – búgta, én pedig újra megcsókoltam.

Akartam újra és újra, de túlságosan a hatása alatt voltam a látottaknak. Hány éve is vártam erre? Az hogy bepillantást nyerhettem olyan szigorúan lezárt elméjébe olyan volt, mintha a gyerekkori vágyálmom teljesült volna.

Esdeklőn néztem rá.

– Meg tudod csinálni újra?

És újra, és újra, és újra... folytattam gondolatban.

Eltorzította a száját, és felhúzta az orrát, de még így grimaszolva is a legcsodálatosabb teremtés volt a világegyetemben.

– Elég nehéz – ismerte el, de megláthatott valamit az arcomon, mert végül megadóan felsóhajtott. – És nem tudom fenntartani, ha csak egy kicsit is megzavarnak.

Milyen kár, gondoltam.

– Jó leszek – fogadkoztam minden meggyőződés nélkül.

Ajkain még ott ragyogott a szemrehányó, kissé bizalmatlan mosoly – persze jogosan, hisz meg sem próbáltam színlelni a jófiú szerepet. Kezeit újra az arcomra csúsztatta, és ott folytatta a kivetítést, ahol félbeszakítottam.

Emlékeztem az első éjszakánkra. A vágy örvénylő lángtengerként ragadott magával, és olyan boldog voltam, hogy nem kell visszafognom magam. Végre megmutathattam neki, mennyire találom kívánatosnak. Ez az emlékem egyesült a tőle érkezővel.

Az agyam képtelen volt tétlenül feldolgozni ezt a mértéktelen szenvedélyt, amit emberi agy még soha nem érzett. Karjaim a dereka köré fonódtak, és olyan szenvedéllyel csókoltam meg, amelyet kettőnk emlékei hordoztak magukba.

A kapcsolat újra megszakadt, az éjszakájának az emlékei pedig visszakúsztak a pajzsa mögé újra frusztráló ürességet hagyva maguk után. Ajkaim lejjebb siklottak az ajkai alá, ő pedig gyöngyöző kacagással ajándékozott meg. Karcsú teste csak úgy rázkódott a karjaimban.

– A francba – mormoltam az állába.

– Rengeteg időnk van, hogy dolgozzunk rajta – jegyezte meg kacér mosollyal tökéletes ajkain.

– Örökké és örökké és örökké – súgtam a nyakába.

– Ez tökéletesen hangzik – lehelte elgyöngülve, és karjait a nyakam köré fonta.

Felhúzott magához, hogy ajkaink végérvényesen összeforrjanak aznap éjszakára.

A vérszomjat az emlékeiben soha nem éreztem olyan intenzívnek, mint az irántam érzett szerelmét. Ez rendkívül hízelgő volt rám nézve.

Úgy tűnt, Bellát valóban nekem teremtették, ő maga volt a külön keverésű, személyre szabott heroinom, én pedig tökéletesen függővé váltam. A mennyország biztosan létezik, hiszen nincs ekkora ajándék, ha elkárhozottak vagyunk. Talán minden csak a döntéseinken múlik...











22 megjegyzés:

kryszi írta...

Imádom!imádom!imádom!Varázslatos,ahogy Edward gondolatain keresztül láttattad ezt velünk!És már megint azt vettem észre,hogy fuldoklom,mert nem vettem levegőt!Ezt csak te tudod elérni!Köszönöm!kryszi

vampire nori írta...

Juujjjjj! Fantasztikus volt Edwrd szemszögében olvasni ezt. Imádtam.
Egy kérdés: Lesz esetleg valamikor Eclipse????
Mindenesetre én reménykedek....
puszi: Nóri

Emi írta...

Szia!

Nagyon szép lett! Imádom és nagyon örülök,hogy kaphattunk tőled még egy kis Edward-os részt:)
Én ugyan az Eclipse-re szavaztam,de ez annyira csodálatos lett,hogy nem is lehet elmondani :)
Már nagyon vártam,hogy feltedd és megérte várni.
A kedvenc részem mikor Edward Bella emlékeit olvassa, olyan szépen leírtál mindent, mintha csak én is olvastam volna Bella emlékeiben :D
Szinte teljesen meglepődtem mikor egyszer csak elfogytak a sorok :(
Köszönöm,hogy olvashattam :)

pepe írta...

Drága Benina ! Tudtam,hogy jó lesz,tudtam,hogy varázslat lesz,és ismét bebizonyítottad,hogy Edwárd a részed !Fantasztikus minden gondolata,imádom az egészet!Köszönöm,hogy megírtad,és bízom benne,hogy lesz még ajándék Tőled!Szeretettel,köszönettel: pepe

Névtelen írta...

Jaj benina! Egyszerűen mindig csak jobb vagy! :D
Edward tökéletes a te írásod alapján, pont ilyennek képzelem a gondolatait, az érzelmeit. De te valahogy még ráadsz és visszaveszel pont ott, ahol kell. És az, hogy vissza-vissza hozod az eredeti történet elemeit... :D Nagyon ügyes vagy! Az elsők között leszek a sok közül, aki megrendeli majd a könyvedet!
Lindy

Tyna írta...

Nem tudok újat mondani csak amit már amúgy is tudsz :)
Imádlak, Imádom Imádunk :)
Utánozhatatlan :)
Szülinapra tökéletes ajándék :)
Köszönöm ezt Neked :P

Névtelen írta...

Igen, igen, igen! Ez az amit már sokan hiányoltunk. Meyer lehitelesebb "örököseként" ezt csak te tudtad így megírni. A Keringő a halállal (Bella szülése) c. fejezeted és ez az utolsó rész egyaránt dobogós helyezést ért el nálam, de nem tudok és nem is szeretnék rangsorolni. Az biztos, hogy ha nem lenne ott a neved, akkor is tudnánk, hogy te írtad.
Köszi ezt várva várt meglepetést, remélem, hogy lesz folytatás.
Negra

Névtelen írta...

Köszönjük Benina! :D Fantasztikus volt, imádom minden egyes írásodat!
Monesz

Zsuzsa írta...

Köszönöm.
Hihetetlen, ha nem írod alá, akkor is lehet érezni, hogy te vagy.
Ugye írsz még Edwardot? Bármit, bármelyikből, akármit.

Névtelen írta...

"Tökéletesen értetlenül álltam a történtek előtt, és mindennél jobban az őrületbe kergetett lezárt elméje." - Ez a mondat mindent elmond. :D
Köszönöm! És a többi írásodat is! Várom a következőt egészen a könyved megjelenéséig.
krisz

Nimphy írta...

Hát, megint, s mint mindig csodálatosat alkottál! Megint egy élmény volt olvasni. Köszönöm!

Pus: nimphy

Nincsií írta...

szia!
ez huh..szavakat sem találok rá *.* csodálatos lett!! fantasztikus!!
wáá..annyira szuperül letudod írni Edward érzelmeit :D éss ez újból megbizonyosodott!
köszönöm hogy olvashattam :))
puszi
Nincsií

Fanni írta...

Azt hiszem, én már semmi újat nem tudok mondani, csak azt, hogy imádom, ahogy írsz, és még sok-sok írást szeretnénk Tőled!! :) Nagy élmény téged olvasni, (vagyis hát EDward gondolatait), szerintem nálad jobban senki nem tudja vissza adni ezt az érzést!!! Köszönöm, hogy írsz nekünk... Fanny

Pupi írta...

Szia!
Imádtam minden sorát. Erre egyszerűen nincsenek szavak...Milliószor jobb volt szerintem mint az eredeti utolsó oldalak Bella szemszögéből.

Puszi
Pupi

mesi28 írta...

Benina, ez fantasztikus lett!
És ezt abszolút őszintén, és komolyan mondom!Az, ahogy még mindig úgy néz Bellára, mint a világ legnagyobb csodájára, hogy mennyire szereti őt, hogy mennyire boldog volt, mikor végre beleláthatott a fejébe, és a vége.
Nekem a vége tetszett a legjobban! Amikor végre elhitte, hogy nem szörnyeteg, hogy létezik számukra is mennyország, és hogy csak a döntéseken műlik ez, annyira magával ragadó volt az egész, sütött belőle a megkönnyebbült boldogság. Beninás írás lett!
Remélem, hogy a jövőben is olvashatunk tőled még ien szössszeneteket :)
puszi
mesi28

Niki írta...

Hát erre nem tudok mit írni, csak annyit, hogy ez csodálatos volt!!!!!

terra38 írta...

Szia "Drága" Benina!

A Midnight Sun után már írtam, örökre az olvasód leszek, bármit is teszel a szemem elé. XD
Igaz én is az Eclipsre - "hárman párban" :))- szavaztam, de már nem bánom,hogy a BD lett a befutó! Tudtam, garancia a "Benina" védjegy, egy John Malkovich menetre Ed fejében. Egyszerűen fantasztikus mint mindig, lélegzetvisszafojtva olvastam sorról-sorra.
És a lényeg megint:
"A mennyország biztosan létezik, hiszen nincs ekkora ajándék, ha elkárhozottak vagyunk. Talán minden csak a döntéseinken múlik..."

Újra megajándékoztál egy igazgyöngyszemmel bennünket.

Gratula Terra

Jenny írta...

Szia Benina!
Nem tudom hogyan öntsem szavakba mennyire tetszett,ezért csak ennyit írok:legszívesebben csak téged olvasnálak örökké és örökké és örökké...
Azt hiszem ebben minden benne van!!
Köszönöm az élményt!
Üdv Jenny

Névtelen írta...

gratulálok benina! ahogy írsz, bizony könyvért kiált! :D
sokan írnak, de jóval kevesebben írnak igazán jól, viszont a te edwardod, a te aaronod, jasonod és jhonnyd és minden, ami velük kapcsolatos mindig lenyűgöző. nem csak te, mi is nagyon várjuk a kiadó válaszát, hogy végre a kezünkbe foghassuk és olvashassuk a könyvedet! :D
brigi

Melinda írta...

Szia!

Nagyon tetszett ez a szemszög, örültem, hogy végre így is olvashattam kedvenc történetem utolsó oldalait! Köszönöm neked! És ezer bocsánat, de elképzelni sem tudod, milyen elfoglalt vagyok mostanában... :s De ideértem a komimmal! ;)
puszi

Melinda írta...

Szia!

Nagyon tetszett ez a szemszög, örültem, hogy végre így is olvashattam kedvenc történetem utolsó oldalait! Köszönöm neked! És ezer bocsánat, de elképzelni sem tudod, milyen elfoglalt vagyok mostanában... :s De ideértem a komimmal! ;)
puszi

benina írta...

Már annyian összegyűltetek, nem válaszolok különkülön... Mindenkinek egyforma hatalmas ölelést, amolyan igazi csontropogtatósat küldök, amiért elolvasott, és ennyi idő után is töretlen lelkesedéssel olvassátok, bármit tegyek is közzé.
Nagyon jólesik ez a sok figyelem, és a szeretet, amit az írásaim felé mutattok!!

A legklasszabb olvasók vagytok, akit a bloggerek világában valaha láttam!!!

Puszi: benina:)