BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

Könyvem: A Boszorka Fénye hivatalos honlapja:(katt a képre)

Bíborhajú - A boszorka fénye

2009. május 28., csütörtök

13. Egyensúlyozás







13. Egyensúlyozás

Újra otthon voltam, ezúttal azonban kénytelen voltam bemenni a házba. Időt kellett hagynom az embereknek, hogy nyugovóra térjenek. Bíztam benne, hogy az átkozott rezervátumbeliek nem akarnak hajnalig tartó összejövetelt tartani Belláéknál. Egyébként pedig beszélnem kellett a családommal.

Mindenki a nappaliban volt. Alice már előre szólt nekik, hogy beszélni akarok velük. Kócos tündérarcú húgom mosolyogva üdvözölt, még mindig fel volt dobódva, hogy másnap végre bemutatom Bellának. Víziója újra és újra bevillant a fejében, Bella félszeg mosolya ott cikázott a gondolatai között.

Ahogy besétáltam – a szokásostól jóval lassabban – a nappaliba, mindenki kíváncsi arccal és gondolatokkal fordult felém. Sejtelmük sem volt, hogy mit akarok mondani, még Alice-nek sem. Különös, gondoltam, de nem foglalkoztam vele lévén, nem az első esetről volt szó. Egyedül Rosalie gondolatai voltak helytállóak, mivel ő rettegett a mondanivalómtól – ezúttal teljes joggal.

– Ma este összefutottam Billy Blackkel és a fiával – böktem ki végül, ám nem olyan hatást értem el, mint vártam.

Rosalie persze fújtatott dühben, amiért felelőtlen módon kockára teszem az ideális életét a számára; Jasper először nem értette, kikről beszélek és miért fontosak, de aztán halovány emlék kezdett derengeni neki Alice meséiből, s egy csöppet sem tetszett neki; a többiek nagyjából úgy fogadták a híremet, mintha csak azt jelentettem volna be, hogy holnap esni fog. Egyébként nem, de a reakció ugyanaz volt. A vállukat vonogatták, mintha nem lennének tisztában a hír jelentőségével.

Túltettem magam a reakciójuk számomra különös fordulatán, majd kizártam Rosalie átkozódásait a fejemből, hogy arra az egyetlen emberre fókuszáljak, akinek a véleménye igazán számított – legalábbis nekem. Fölöslegesen törtem magam, mert Carlisle azonnal kimondta, amit gondolt.

– Nem hiszem, hogy emiatt aggódnunk kellene – jegyezte meg szenvtelenül, de azért gondolatban megerősítést kért. – "Nem szegtél szerződést, igaz?"

– Természetesen, nem – feleltem keserű szájízzel, mert sem megnyugtató támogatásuk, sem a veszélyforrás csekélysége nem bírta elűzni megmagyarázhatatlan rosszkedvemet. – Viszont úgy vettem észre, mintha nagyon is tisztában lenne a létezésünkkel. Felzaklatta, hogy együtt látott Bellával. Afféle családi jó barátok, vagy mi...

– Együtt látott a lánnyal egy Black? – sziszegte magából kikelve Rosalie – hangja két oktávval feljebb csúszott a hisztériától –, mire szemlesütve bólintottam. Úgy tűnt, ő az egyetlen, aki felfogta a dolog súlyát, ami hirtelen mázsás sziklatömbként nehezedett a vállamra.

– Igazából kettő, hiszen a fia is ott volt, nem? – vigyorgott Emmett, s remekül szórakozott a keserűségemen. Nem. Ő biztosan nem fogta fel a jelentőségteljes helyzetet.

– A fia nem hisz a quileute legendákban. Bogarasságnak tartja az apja felénk hajló nézeteit – magyaráztam, s figyelmen kívül hagytam Rosalie jogos szidalmait, ahogy Emmett bosszantó jókedvét is.

– Továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy ez nem okoz problémát. Mi nem megyünk az ő területükre, ezért békén hagynak minket – morfondírozott Carlisle, majd gyorsan folytatta a magyarázatot, mert látta, hogy félbe akarom szakítani. – Egyébként pedig, a legjobb tudomásom szerint, a quileuté-k mutációja kihalt az előző nemzedékkel. Tehát nincs mitől tartanunk.

– Carlisle... – kezdtem újra, de ezúttal magamtól hagytam félbe.

Láttam a fejében, hogy hiábavaló lenne. Hallottam, hogy ő meg sem hallaná. Túlságosan elfogultak voltak mindannyian. Nem látták, hogy a bizalmukkal megfojtanak? Hiszen ismerik mind Alice jóslatát, de akkor meg miért nem hajlandók tenni valamit? Bármit, hogy megállítsanak. Hogy ne válljak szörnyeteggé, aki vagy elveszi ennek a tüneményes lánynak az életét, vagy a lelkét, hogy aztán örök kárhozatra ítéltessen.

Hirtelen menekülni akartam. El otthonról, el a családomtól messzire, hogy ne halljam őket. Ne halljam a bizalmat, amit minden jog nélkül kaptam tőlük, pedig egy hajszálon függött, hogy nem taszítom őket a mélybe. A sötétségbe, ahonnan csupán éjjel szökhetnek elő, mint a patkányok. Ahogy végignéztem rajtuk váratlanul a Port Angelesi este jutott az eszembe. Akkor Bella mélybarna tekintetéből ugyanazt véltem kiolvasni, mint ebben a pillanatban a családoméból. Őrjítő. Mintha nem rettegnének Alice látomásainak beteljesülésétől. Ahogy újra végigfutott a szemem a csodaszép arcokon rádöbbentem, hogy már nem csupán Bella agyának helyes működésében nem vagyok biztos.

Végül Alice mondta ki néma félelmeimet.

– Edward arra céloz, hogy ha megöli Bellát, vagy ha átváltoztatja, mindenképpen megszegi a szerződést. Azt pedig nem tudni, vajon milyen következményei lennének ennek?!

– Mi hiszünk benned, fiam! – mosolyodott el Esme meleg bizalommal a szemeiben, ezzel újabb adag követ gördítve rogyadozó vállaimra.

– Nem fogod bántani a lányt, biztos vagyok benne. Csak meg kell tenned a szükséges óvintézkedéseket! – hajtogatta Carlisle, de ami még rosszabb volt, hogy láttam, ezzel csak engem akar megnyugtatni. Ő ugyanis teljesen biztos volt benne.

– És, ha mégis bántod, legalább történik valami izgalmas! – mondta Emmett, aztán dörgő hangon felnevetett a saját poénján. Rosalie gyilkos pillantással belebökött a karjába, de Emmett hanyagul vállat vont, majd gondolatban folytatta. – "Semmi kifogásom egy jó kis balhé ellen a rezervátumbeliekkel. Úgyhogy emiatt ne is izgasd magad!"

– Kösz, Emmett! – mondtam keserű mosollyal ajkamon, mire Rosalie szeme dühösen villant felém. – De ez most nem segít.

Úgy tűnt, hogy a részükről lezártnak tekintik a bejelentésemmel együtt járó beszélgetést, így mindenki visszatért az addigi tevékenységéhez. Ha egy ember erre járt volna, valószínűleg azonnal szemet szúrtunk volna neki, mivel a házban ugyan teljes félhomály uralkodott az állítható lámpák miatt, mégsem volt lefekvés illata a háznak. Semmi jel nem utalt arra, hogy Cullenék lefekvéshez készülődnek.

Hátat fordítottam, s kezem már a kilincsen volt, amikor váratlanul elöntött a nyugalom kellemesen meleg hulláma. A sziklákat a vállamról, mintha elfújták volna, hogy a helyére terítsenek egy vastag nyugalomköpenyt. Már épp Jasperhez akartam fordulni, hogy megköszönjem neki, amikor Alice gondolatai magukba szippantották az én elmémet. Húgom obszidiánfekete szemei egy pillanatra a távolba meredtek üvegesen, hogy aztán kitisztulva rám villantsa vakító fogsorát.

Víziójában a közeli hegyeket láttam éjjeli megvilágításban. Alice egy fürge őzzel viaskodott, míg én eközben a hatalmas párját terítettem le.

– Holnap éjjel vadászni megyünk! – jelentette be vigyorogva, s jókedve immár határtalanul szárnyalt. Mostanában hanyagoltam a vadászataim során, magam sem tudom, miért, de inkább a bátyáimmal mentem gyilkolni a vadállományt. A látomásban pedig csupán ketten szerepeltünk. – Ki tart velünk?

– Alice! – rótta meg Jasper mosolyogva, miközben gyöngéd csókot lehelt Alice orra hegyére. Hirtelen mehetnékem támadt, hogy mielőbb láthassam az én Bellámat. Közben Jasper újabb békehullámot öntött a nyakamba, de továbbra is a húgomhoz beszélt. – Miért nem árulod el te?

– Ám legyen – öltötte rá a nyelvét Alice. – Csak ketten megyünk!

– Nem meglepő... – morogta Rosalie, majd faggatni kezdte Emmettet, hogy mit mondott nekem gondolatban. A bátyám remekül szórakozott a haragján.

Esme és Carlisle a helyi quileute legendákat mesélték egymásnak, hátha valami új információkat találnak bennük. Jasper üzent nekem, holott ekkor már az ajtón kívül voltam: "Álmodj szépeket!"

Elvigyorogtam magam. Szinte biztos, hogy az álmok nem járnak ennyi feszültséggel normális esetben, legalábbis így gondoltam, bár egészen biztos mégsem lehettem benne. Viszont abban egészen bizonyos voltam, hogy álmaimban, ha lettek volna ilyenek, Bellának sem éreztem volna ennyire édesnek az illatát. Minden értelemben édesnek. Ez maga volt az én földi poklom, és mennyországom.

Az éjszaka további része a szokásos forgatókönyv szerint zajlott, bár Bella lényegesen nyugodtabban aludt, mint előző éjjel. Szemkápráztatóan gyönyörű volt, és újra kimondta a nevemet, hogy érzéki ajkait elhagyja az ezt követő elbűvölő sóhaj. Én pedig figyeltem, és ahogy Jasper is megmondta, szépeket álmodtam.






1 megjegyzés:

szozsa914 írta...

Benina drága...ez egyre jobb lesz tudod, hogy mennyire imádom a fantáziád..csak így tovább sok sikert és ihletet a következő fejezethez..
puszika: Szozsa