BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

Könyvem: A Boszorka Fénye hivatalos honlapja:(katt a képre)

Bíborhajú - A boszorka fénye

2009. július 7., kedd

19. A vadászat






Először James bukkant elő, a nevüket láttam a fejükben, de azonnal oldalra lépett, hogy átengedje a vezetést a másik hímnek Laurentnek, közvetlenül mögöttük érkezett a vörös nőstény, Viktória. A gondolataik békések voltak, valóban nem akartak zűrt velünk, én azért mégis előrébb léptem, hogy Bellát takarásba helyezzem. Nem tűnt fel senkinek a mozdulat, engem mégis megnyugtatott.

Carlisle előrébb lépett, hogy beszéljen az idegenekkel, Emmett és Jasper pedig vele mozdultak. Kisebb félkört alkottak Bella és körülöttem, az idegenek ragadozóvére ugyanis kiütközött a járásukon. A családomnak is feltűnt, hogy a menésük arra utalt, bármelyik pillanatban támadhatnak.

Laurent gondolatai leginkább kíváncsiak voltak, nem értette, mit keres ennyi vámpír egy helyen, konszolidált megjelenéssel, míg ők koszos, szakadt ruhákban pompáztak, mint a legtöbb fajtánkbeli. Viktória kócos haja lángtengerként fogta körbe fehér arcán, vöröslő szemei minden rezzenésünkre reagált. Láttam a fejében, hogy mekkora bizalom köti össze James-szel, ebből rájöttem, egy párt alkotnak.

Laurent volt a harmadik, barátságos érdeklődése veszélytelenné tette a számomra, így inkább Jamesre fókuszáltam.

– Úgy hallottuk, mintha valami játék zajlana itt a közelben – jegyezte meg nyájasan Laurent pocsék kiejtéssel. Egészen nyilvánvaló volt az európai származása, és biztos voltam benne, hogy még Bella emberi füle is kivette belőle a francia akcentust. – Engem Laurentnek hívnak, ez itt Viktória és James.

– Engem Carlisle-nak hívnak. Ez itt a családom, Emmett és Jasper, Esme és Alice, Edward és Bella – felelte Carlisle, láttam, ahogy kétségbeesetten próbál kiutat találni a zűrzavarból, miközben a felszínen igyekezett megőrizni a higgadtságát.

Bella megrándult a nevének hallatán, szinte éreztem a félelme illatát a levegőben, ahogy a felszaporodott adrenalin megédesítette a vérét. Imádkoztam nehogy megváltozzon a széljárás, mert akkor mások is hamarabb rájöhettek, hogy Bella ember. Csodáltam, hogy nem hallották meg eddig is rémült szívnek riadt ütemét.

– Beszállhatnánk a játékba? – érdeklődött udvariasan Laurent, Carlisle pedig ugyanebben a stílusban válaszolt. A feszültséget tapintani lehetett a levegőben, ahogy ott álltunk egymással szemben: az egyik oldalon a családom, a másikon Bella vérére szomjazó vámpírok.

– Ami azt illeti, éppen befejeztük – terelte Carlisle a figyelmüket, továbbra is igyekezett közönyös hangot megütni. Fölényben voltunk és ezzel ők is tisztában voltak. – De egy más alkalommal boldogan játszhatunk veletek. Hogy tervezitek, hosszabb ideig maradtok a környéken?

Carlisle terelése bevált, elálltak a játéktól egyelőre, de Laurent érdeklődése nagyobb volt, mint gondoltam, nem óhajtott könnyűszerrel távozni.

– Igazából északra tartunk, csak kíváncsiak voltunk, kik laknak errefelé – magyarázta Laurent, és láttam a fejében, hogy igazat mondd. Nem értettem, mi olyan különleges benne, ami miatt a másik kettő elfogadja vezérnek, hiszen James képessége lényegesen hasznosabb volt a számukra, mint bármi. – Régóta nem akadtunk össze egyetlen másik társasággal sem.

– Ezen a vidéken nemigen laknak rajtunk kívül, csak néha vetődik erre egy-egy látogató, ahogy ti most – okította őket tovább Carlisle, mire a feszültség oldódni kezdett.

– Meddig tart a vadászterületetek? – kérdezte Laurent, és már láttam, mire akar kilyukadni. Nem értette, hogy vagyunk képesek ilyen nagy számban egy helyen megtelepedve élni.

"Különös társaság, annyi szent!" – hallottam Laurent gondolatait, a másik kettőre nem is nagyon figyeltem, csak a vezérre összpontosítottam. A szellő kavargott körülöttünk, meg-meglibbentette Bella illatát, de nem olyan intenzitással, hogy feléjük terelődjön.

– Beletartozik az egész Olympic, és alkalmanként egészen a Parti hegységig is kiterjed. A közelben van az állandó szállásunk. Denali közelében van egy másik, a miénkhez hasonló tartós település.

"Emberimádók! Milyen szánalmas." – sugallta James, miközben megvetően, tartózkodóan szemrevételezett bennünket.

Őt és a nőstényt valóban taszította a mi életformánk, de Laurent érdeklődése őszinte volt.

Őrjítő volt állni és várakozni, Alice fejében kotorásztam, hátha előáll egy használható épkézláb látomással, vízióval, vagy bármivel, de teljes káosz uralkodott benne is. Egyik lehetséges jövőkép követte a másikat, sehonnan nem kerültünk ki felsőbbrendű pozícióban, ez a tudat pedig végtelenül frusztráló volt.

– Állandó szállás? Ezt hogy csináljátok? – firtatta Laurent.

"Mit akar ezzel? Minek kíváncsiskodik annyit? Nem játszanak, láttuk őket, indulhatnánk!" – szuggerálta a vezér felé James, persze hiába.

Carlisle fejében használható terv született, és reméltem elég gyanútlanok, hogy kövessék azt mindhárman.

– Mi lenne, ha hazajönnétek velünk az otthonunkba, hogy kényelmesen elbeszélgessünk? Elég hosszú történet – jegyezte meg Carlisle, mire James gondolatban kétségbeesetten felnyögött.

"Kit érdekel, hogyan imádják a kajánkat? Éljenek boldogul, mi meg induljunk végre! Még hogy otthon!" – mocskos gondolatok voltak, de Laurent kitartóan fenntartotta az érdeklődését. Bekapta az apám csaliját.

– Ez izgalmasan hangzik. Nagyon kedves tőled. Ontariótól egészen idáig vadásztunk, és még nem volt alkalmunk tisztálkodni – regélte Laurent, miközben irigykedve figyelte Carlisle öltözékét.

A képtelen szituáció ellenére az apám mindenre gondolt, még arra az eshetőségre is, hogy talán békésen megoldhatja ezt a helyzetet. Mindig is optimista volt, és mindenkiről a legjobbat feltételezte. Bíztam benne, hogy ezúttal igaza legyen. Megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem keverem ilyen helyzetbe Bellát, csak ezt az alkalmat ússzuk meg valahogy.

– Kérlek, ne vegyétek rossz néven, de nagyon hálásak lennénk, ha itt, a közvetlen környékünkön nem vadásznátok. Kerülnünk kell a feltűnést, tudjátok – Carlisle megnyerő modora hatott Laurentnél, és Viktóriánál, de James magában megvetően felhorkant, bár arca továbbra is szenvtelen maradt.

– Hát persze. Magától értetődik, hogy nem vadászunk a ti területeteken – bólintott Laurent, aztán cinkos mosolyt villantott felénk. – Különben is, mi már ettünk Seattle közelében.

Éreztem, ahogy a szavaira Bellán borzongás fut végig, a legszívesebben azonnal a karomba kaptam volna, hogy elrohanjak vele, biztonságba helyezzem ezek elől a primitív nomádok elől, akik képtelenek uralni a saját ösztöneiket.

– Majd mi mutatjuk az utat, ha van kedvetek velünk futni – javasolta Carlisle remélve, hogy nem túl átlátszó a próbálkozása. "Nem számít, mi történik, de Bellát el kell vinned innen!" – szuggerálta felém, miközben mindenkire kiosztott egy bizonyos posztot. Laurent ámulva figyelte a családunk rendezettségét, csöndes együttműködését. Bevillant az agyába, hogy Jamesszel milyen sok összetűzésük volt, amíg idáig értek. – Emmett, Alice! Elmehetnétek Edwarddal és Bellával a dzsipért.

Nem javaslat volt, utasítás, eszünk ágában sem volt ellentmondani, de az idő ellenünk fordult. Amint meglebbent Bella haja, már tudtam, hogy késő. Éreztem az illatot James fejében, aztán Alice látomása tört utat magának a gondolataimba, miszerint arányos esélye van Bella vámpírrá változásának, és James egyirányú támadásának.

Egyszerre mozdultunk, James előreszökkent, láttam, mire készül, mielőtt még végrehajtotta volna a mozdulatsort, és megelőzve elé ugrottam. Dühös morgás tört elő a mellkasomból, amint megláttam, hogy mi is ő valójában.

Bella különös tulajdonsága, miszerint vonzza a bajt, újra helytállónak bizonyult. Az egész fölkerekség összes városát elkerülte, és Jamesnek éppen ide kellett vetődnie, ahol Bella él. Nyomkövető! Láttam, hogy a családom még nem tudja, kivel van dolguk, de bíztak bennem, megvédték, akit szeretek, így védekező pozícióban felsorakoztak mögöttem.

Teljesen kétségbeestem. Ha nem védelmezem Bellát, akkor James nekimegy, ha védelmezem, nem nyugszik addig, míg ki nem cselezhet engem. Patthelyzet, újabb és újabb a Bellával való kapcsolatunkban.

"Mit művel ez? Védelmezi tőlem az embert? Tetszik nekem! Remek mulatság!" – hallottam a gondolatait, láttam, ahogy jobbról be akar mellőzni, de előtte mozdultam. Mindegy volt, melyik oldalon próbálkozott, gyorsabb voltam nála. Bosszantotta a gyorsaságom, viszont tetszett is neki. Úgy láttam, elindult benne valami, mintha egy hatalmas tábla lenne a fejében, amolyan játszótér, ahol mi lettünk a bábui, és Bella a nyeremény.

– Hát ez meg mi? – kérdezte döbbenten Laurent. Ő nem volt olyan ügyes, mint James, később vette észre Bella illatát, és mikor mélyen magába szívta, közelebb lépett.

– A lány velünk van! – morgott rá Carlisle, s igyekezett hangjában minden kétségbeesést elnyomni.

– Uzsonnát is hoztatok magatokkal? – hitetlenkedett Laurent.

Rámorogtam, figyelmeztetően, alig bírtam türtőztetni magam, nehogy összeütközzek valamelyikükkel. De Bella ott állt mögöttem. Attól tartottam, hogy ha Jamesszel keveredek harcba, akkor Laurent vagy a nőstény alkalmat talál ledönteni Bellát a lábáról.

"Edward!" – ketten is a nevemet kiáltották a fejembe, kétfelé szakították az akaratomat: Carlisle nyugalomra intett.

"Bella megsérülhet, ha harcra kerül a sor!" – figyelmeztetett, de hát eddig is csak ez volt az egyetlen ok, ami miatt veszteg maradtam.

A másik Alice volt, különböző víziókkal traktált, amiben Bella vére kicsordul...

"Edward, nem engedjük, hogy bántsák!" – mondta végül, amikor az utolsó látomásában láttuk Bellát épségben beszállni a dzsipbe.

Laurent hátrált egy lépést, Carlisle pedig igyekezett rövidre fognia dolgot. Őrült düh kerített a hatalmába, ahogy láttam James fejében a történteket. Nehezemre esett a helyemen maradni, Emmett pedig nem könnyítette meg a dolgomat.

"Mire várunk még, Öcsi? Csak hárman vannak... És ők legalább nem csalnak gondolatolvasással!" – szuggerálta a hátamnak beteges gondolatait, s csaknem hangosan is felnevetett a saját poénján. Létszámfölényben voltunk, de Bella szerencséjével bizonyára nem ment volna semmi sem olyan simán, mint ahogy azt Emmett elképzelte. Nem! Nem kockáztathattam. ha valami baja esne, biztosan megszűnnék létezni valamilyen formában. Nem engedhettem.

– Mondtam, hogy a lány velünk van! – dörrent figyelmeztetően Carlisle Laurentre, aki továbbra is az épelméjűségünk kétségbe vonását fontolgatta.

– De hiszen ez egy ember! – állította fel a nyilvánvaló védőbeszédet Laurent, továbbra is hitetlenkedő ábrázattal.

"Na, és akkor mi van?" – sugallta feléjük Emmett, miközben fenyegetően kihúzta magát.

– Igen, az! – vágott vissza nekik, s Laurent elképedését már nem is lehetett volna jobban fokozni.

"Édes illat, kívánatos, pedig nem vagyok szomjas! Desszertnek megtenné..." – gondolta James, és mélyen magába szívta Bella illatát, ami most megint adrenalinnal volt telítve. Azt kívántam, bárcsak Bella lehiggadna kissé. Soha nem félt még ennyire a jelenlétemben, soha nem éreztem a vérét ennyire csábítónak, James hirtelen támadt szomjúsága feleannyira is tűrhető volt, mint az enyém. ki kellett tépnem magam a fejéből, mert a torkomban lángoló tűz, kezdte elborítani az agyamat és a józanabbik énemet.

– Úgy látom, sok mindent kell megtanulnunk egymástól – jegyezte meg békítőleg Laurent, arcán továbbra is az iménti sokk okozta döbbenettel.

– Valóban – vágta rá Carlisle, véleményem szerint túl hajlamosan a békére. James Bellát, míg én Jamest figyeltem, nem pislogtunk, csak nézte ki-ki a maga célpontját.

– De azért szeretnénk elfogadni a meghívást – folytatta Laurent, mire James elszakította magát Bellától, hogy egy röpke csodálkozó pillantást váltson Viktóriával.

"Mit akar ez? Bájcsevegni vacsora közben?" – a hitetlenkedés ragadós volt náluk, ezúttal Jamesen volt a sor, míg a nőstény tökéletesen immunis maradt a történésekre. Laurent egy gyors, bizalmatlan pillantást vetett rám, aztán a tekintete újra az apámra vándorolt. – És természetesen nem bántjuk az emberlányt. Mondtam már, nem áll szándékunkban vadászni a ti területeteken.

"Remélem, James tartja magát, és nem csinál semmi ostobaságot!" – morfondírozott Laurent, és James mintha csak meghallotta volna, szemrehányó pillantást vetett a vezérükre, de nyugton maradt.

"Mi legyen? Mit csinálunk? Többen vannak..." – bizonytalankodásuk határozottan bosszantott, elnyomtam dühödt morgásom a mellkasom mélyére. Carlisle töprengett egy darabig, majd bólintott.

– Majd mi mutatjuk az utat. Jasper, Rosalie, Esme! – köré gyűltek, míg Alice és Emmett velem egyetemben Bellát öveztük. Dupla élő sorfal határolta el tőlük a vacsorájukat.

– Mehetünk, Bella! – szólítottam fel csöndesen, de nem mozdult, így kénytelen voltam megragadni a könyökénél, hogy elinduljunk végre a végzete felé. Nem bírtam elhinni, és láttam James fejében: a vadászat elkezdődött!






21 megjegyzés:

eugenia írta...

Benina !Nem a mennyiség a minőség a lényeg és ez most megint tökéletes!!Várom a folytatást és köszönöm az élményt!!Üdv Jenny

benina írta...

Köszi Jenny, azért a következőt hosszabbra tervezem:)

Krisztina írta...

Szia benina! Háát, most ahogy olvastam, hogy a következő hosszabb lesz, örültem, de rájöttem, hogy ígyis-úgyis vége lesz, és várhatunk megint!:( De annyira jóóóó!!! :D:D:D

Üdv, chartina

Névtelen írta...

szia. :)
Már nem tudok csak annyit mondani, hogy nagyon jó lett és színvonalas. És még mindig nagyon tetszik, ahogy írsz. Nekem a hosszúságával nem volt gondom, mert nagyon jól írtad le ezt a fejezetet is.... szóval klassza volt.
pusza
leeloo

benina írta...

Chartina!
Eltűntél, kerestek a chatben:D
Köszönöm szépen:D Nem győzök termelni. Most ezért is adtam magamnak még két napot, h hosszabbat bírjak írni:D
Ölellek: benina

benina írta...

Kedvenc Leeloom!
Örülök, hogy azon kevesek közé tartozol, akik minőségre hajtanak, és köszönöm, hogy besorolsz ide engem is:D:D
Puszi: benina

Vikii írta...

Szia benina:)
Nagyon jó lett ez a fejezet is nagyon tetszek ugy ahogy az összes többi is:)Nekem se vol gondom a hosszusággal én inkább a minőségre hajlok:)és várom hogy már péntek éjjel11után legyünk és újra olvashassak egy nagyon jó részt:)
puszi Vikii

anett0108 írta...

Mint mindig, most is nagyon jó lett a folytatás.Kicsit népszerűsítettem az oldaladat a gyakorikerdesek.hu-n.Remélem nem baj.:D

benina írta...

Vikii!
Nagyon köszi!!! :D Aranyos vagy :)


Anett!
Nem ismerem az oldalt, de mindenkinek megköszönöm, aki reklámoz valahol :D:D
Üdv nektek: benina

Melinda írta...

Szia Benina!
Bocs, hogy csak most írok kommentet, de elvoltam néhány napig...
De legalább mire visszajöttem volt mit olvasni. :D
És megint fantasztikus lett! Jól megírtad a nomádok gondolatait! Nagyon tetszett! Érdekes, ahogyan mindez "lezajlott" Edward fejében...
Szóval ismét csak gratula, bár kezdem magam ismételni. :( De sebaj!
pussz
Várom a folytatást!

benina írta...

Örülök, h tetszett Melinda!!
Legközelebb hosszabb lesz :D És kérek majd kedvenc részt idézni :D
Puszi

Melinda írta...

Oké, legközelebb idézek majd... :D
Várom...

Sany írta...

na hello, visszatértem, még holnap lesz szobeli, de remélem nem lessz vele gondom..
szóval, mint mindig fantasztikusan irsz, olvasok ezen kivül még 1pár blogot, de te messze lehagyod öket, ezért térek ujra és ujra vissza hozád.
Azon csodálkozom, a türténetel kapcsolatban,hogy hogy James gondolataiban nem tünt fel Alice, itt van 1 nagy hiba, mert hát amikor Bellát akarja megökni szoba teszi hogy a mezön felismerte és hát hogy hogy Edward erre nem lett figyelmes, szerintem eböl kellet volna Edwardnak rájönije hogy ö 1 nyimkövető. Ezt még Sthef is kihagyta, ugy hogy nem szémit most, de azt hittem hoyg te bele rakod, és hát már Edwar inejd tudja hogy James üldözte Alicet, és nem a videobol jön rá. A new moon meg ovetle meg kell irnod, mert mér mondtam hogy mikor ne a történethez kötödsz sokkal joban alakitog a törtlnetet mind ahogy az irpttakhoz igazitod, és alig vátom hogy azt elkezd irni.Szoval most már itt vagyok és tovább hüsegel foglak követni és komentálni. Üdv

benina írta...

Kicsit nehéz volt követnem a gondolatmenetedet, de sikerült :D:D
Örülök, hogy visszatértél, remélem sikerültek a vizsgáid :)
Jamesről annyit, hogy később Edward meg is említi, hogy nem bírt koncentrálni egyszerre a gondolataikra, csak arra fókuszált, hogy Bella felmerül-e valamilyen módon bármelyikükben is.
És sztem nem látta akkor Alice-t James gondoltaiban, mert akkor már Phoenixben, vagy még korábban elmondta volna Alice-nek, amikor lehetősége nyílik rá.

Egybként már egyre többen köttök belém, nem tudom, ez annak szól, hogy rosszabb a minőségem vagy azért mert kiütköznek Meyer eddig is nyilvánvaló logikai bukfencei? Avagy mindkettő:D
Végül is teljesen mindegy, mert úgy imádom Meyer műveit, ahogy van, és igyekszem méltón fogalmazni hozzá :)

Köszönöm, hogy visszajársz hozzám.
Üdv:_ benina

Sany írta...

ne ved rosz néven a belekötéseinket, te remekül írsz és ezek csak komentek, légy magabiztos hisz már majdnem mindig leírom hogy szuper ironő vagy és a minőséged kitünő, igy légyszives ne rágd magad többet ilyeneken. Tudom hogy Edwar kizárt nehány embert a fejéböl, csak szerintem jobb lett volna hogy azonal látta volna Alicet James fejében amikor rá cadászot mert akkoriban öt is egy vámpir védte és hát ezért volt jo ez a játek és Bellára is ez vár, meg hát elégé Jamesre koncentrált uténa és te irtad hogy látta Edward az ö fejében az áldozatokat akikel igy játszadozott és Alice volt az egyetlen iljen hasonlo hejzet ehez,az elöbb lehet hogy nem jol fejeztem ki magamat, ujbol bocs a helyesyrási hibák végett ez a gyors irás és a bilentyüzet váltogatása véget van, na azt akarom mondani hogy nekem nem kell hogy nagyon kövesd Meyert és hogy a mezön rá jöhetet edward erre, de igy is jol van. Én is szertem Stef müveit ugy ahogy vanak.
Mégegyszer ne vegyél mindjárt minden rosz néven, nem akartam semmibe se belekötni föleg pocséknak mondani azt amit irsz, csak elmondtam a véleményem.

benina írta...

Megértettem :)

Névtelen írta...

szia!
már egy jó ideje olvasom az írásaidat és egyszerűen lenyűgöz! :)
csak így tovább! :)

benina írta...

Szia, köszönöm :)

monni ?! írta...

Gratulálok, nagyon jókat írsz.Ha van kedved az én írásaimat is megnézheted.
www.cullenstory.blogspot.com

monni ?! írta...

és hirdetlek is:]

Névtelen írta...

huh, nagyon jó lett! imádom! iszonyúan jól írsz! :)))
öhm, csak annyi még, hogy mikor Carlisle bemutatja a családját, kihagytad Rose-t a felsorolásból...:)