BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

Könyvem: A Boszorka Fénye hivatalos honlapja:(katt a képre)

Bíborhajú - A boszorka fénye

2009. június 15., hétfő

15. Ösztön és akarat ( 4.-befejező rész)






Nem siettem úgy, ahogy egyébként szoktam, szerettem volna, ha Bella kipiheni magát. Bizonyára fárasztó volt a számára ez a nap. Az éjszaka sötét takarója még magába zárta Forksot és környékét, sehol nem hallatszott életre utaló zaj. Én azonban mélyebbre hatóan hallottam, mint bárki más.

Épp az erdőn vágtam keresztül, a gondolataim természetesen Bellánál ragadtak, amikor megláttam valamit. Megtorpantam, s ráhangolódtam az illetőre, mivel állat biztosan nem jártatja az agyát a nővéremen. Elmosolyodtam.

– Nem akarom bántani Rosalie-t, Emmett! – jelentettem ki csöndes önelégültséggel a néhány fának előttem, mire hallottam a bátyám bosszús sóhaját.

"Sejthettem volna! A lány annyira nem vette el az eszedet, hogy ne figyelj a gondolataimra!" – gúnyolódott durcásan, miközben odakocogott hozzám.

– Te nem vagy bárki... – mutattam rá – ... és tudod, hogy nem tudom kikapcsolni.

Emmett elvigyorodott.

– Milyen napod volt? – kérdezte, de láttam a fejében, hogy Alice nagyjából felvilágosította.

– Mintha nem tudnád!

– Csak azt tudom, hogy Alice egyfolytában áradozik, mert Bella kíváncsiskodott utána! Dudorászik, egyfolytában beszélgetni akar, hogy újra elmesélhesse – mesélte Emmett vádlón, mintha én tehetnék a húgunk viselkedéséről. Na, jó, valamilyen szinten valóban én tehettem róla. "Idegesítő!!" – szuggerálta tovább Emmett.

Felemeltem a kezemet, és csendre intettem. Ekkorra már ő is hallotta, amit én, s mikor felismerte ki csatlakozik hozzánk, a szemeit forgatta.

– Alice! – mondtuk ki egyszerre, s elvigyorodtunk. Míg figyeltük Alice-t azon töprengtem, vajon miért titkolózik előttem Emmett. Mert, hogy titkolni próbált valamit, ahhoz nem férhetett kétség, de mivel ezt nem igazán gyakorolta, nem is tudta kifejleszteni olyan ügyesen, mint Alice. Rosalie-ra gondolt, illetve próbált, de a gondolataiba gyanúsan gyakran keveredett... az autóm. Bevillant a vízió, amiben romhalmaz lett az egyetlen olyan dologból, amelyik még jelentett a számomra valamit, s a mosolyom kissé erőltetetté vált.

– Ő is szeret engem! – csilingelte Alice, ahogy odaért hozzánk.

"Látod?!" – sugallta Emmett szemrehányóan.

Eszembe jutott Jasper, hogy mennyire ellenezte a kapcsolatomat és az érzelmeimet Bellával kapcsolatban; mennyire meg lehetett döbbenve, amikor Alice közölte vele, nemcsak hogy nem ölöm meg, de még a családomba is be akarom vonni. Képtelen gondolat, de mégis...

– Csupán kíváncsiskodott! – jegyeztem meg óvatosan, nehogy Alice túlzottan beleélje magát a bizonytalan jövőképbe, ahol Bella a barátnője... a testvére... Nem! De ahogy ránéztem már láttam, hogy ami a túlzott beleélést illeti, már elkéstem.

– Az mindegy! – vágott vissza, mintha nem akarná figyelembe venni, amit sugallni próbáltam. Emmett olyan erősen próbált koncentrálni, olyannyira próbálta védelmezni előlem Rosalie-t, hogy már megsajnáltam.

– Rendben! Halljam! – szólítottam fel őket, mire Alice belém karolt és húzni kezdett az otthonunk felé. A nevetésemet igyekeztem olyannyira elfojtani, amennyire Emmett koncentráló arckifejezése megengedte. – Tudom, hogy titkolni próbáltok valamit!

– Nem titkolózunk! – ellenkezett a bátyám nem túl meggyőzően, de a gondolatai ingadoztak. Nem sok kellett hozzá, hogy kártyavárként összeomolva felfedjék előttem a rejtegetnivalójukat.

– Ugyan, Emmett! – róttam meg, összevont szemöldököm mögül vidáman szemléltem az erőlködését. – Nem hiszem, hogy annyira hiányoltál...

– Nem nézel ilyen érzelgősnek? – szúrta közbe cinikus humorral, de rá sem hederítve folytattam. Tudtam, hogy csak idő kérdése...

– ... hogy nem bírtad kivárni, míg hazaérek – Emmett Rosalie mosolyára gondolt, kitartóan, s számomra képtelenül szépnek hatott, ahogy ő látta. A szemeim forgattam. – Nem akarom bántani Rosalie-t. Akkor sem, ha...

– Rendben, Edward! – kezdte Alice, bizonytalansága bizonyos mértékig érthető volt, hiszen nem tudhatta, miként fogok reagálni, még én sem tudtam. – Úgyis tudsz már mindent, de tudod, milyen Emmett – itt vetett egy rosszalló pillantást a bátyánkra, mielőtt fojtatta. – Képtelen nyugton maradni! Egyébként pedig mind tisztában vagyunk vele, hogy milyen indulatos tudsz lenni, ha a számodra oly kedves, különleges dolgokról van szó – hadarta Alice, s a fején átvillant valami.

– Carlisle küldött? – döbbentem meg. Az apám ennyire ingerlékenynek tartott volna?

Bólintott.

– Mellesleg én csak azért jöttem, hogy megtudjam, amiről lemaradtam. Tudod, hogy nem látom olyan tisztán Bellát, mint a magunkfajtát! – csacsogott tovább, ekkor már meg sem próbálta elrejteni előlem a gondolatait. Láttam, ahogy végiggondolja, mit tett Rosalie, amikor megtudta, hogy mi történt a tisztáson. "Igyekeztem tiszteletben tartani a privátszférádat, de tudod, hogy ez lehetetlen! Odagyűltek a nappaliba és faggattak, mintha moziban ülnének!" – mentegetőzött Alice, de meg sem lepődtem a hallottakon.

Természetesen arra a bizonyos jelenetre gondoltak, amikor Bella a közelségemtől nemhogy hátrahőkölt volna, inkább még közelebb hajolt. Én pedig ahelyett, hogy engedelmeskedtem volna az ösztöneimnek, elfutottam. Alice megmutatta nekem Esme megkönnyebbülését, Carlisle büszkeségét, Jasper meglepett bosszúságát, hiszen ő abban a helyzetben képtelen lett volna megállni, és Rosalie féktelen dühét. Azonnal a garázs felé vetette magát, menet közben felkapta a polcra helyezett benzines kannát, majd végiglocsolta vele a gyönyörűen fényezett Aston Martinomat.

Ekkor felszabadultak az addig elfojtott érzékeim, és benzinszag járta át az orromat, némi égett fém aromájával, még az ízét is érezni lehetett a levegőben. Ahogy odaértünk a házhoz már láttam, amit eddig a fák eltakartak előlem. A kocsim ott állt a felhajtón, illetve a maradványai. Tökéletes pusztítást végzett Rosalie. Valószínűleg hatalmas robbanás lehetett, a karosszériából semmi nem maradt, és égett gumiszag szivárgott az előbb felfedezettekhez. Néztem a halom roncsot, amivé a legnagyszerűbb kocsim vált, de nem éreztem fájdalmat. Semmi hiányérzet, vagy hasonló.

Rosalie jelent meg az emeleti ablakban, mire Emmett félve pillantott rám. Tartott tőle, hogy harcolnia kell velem, de nem akart bántani. Végre elmosolyodtam, de legnagyobb meglepetésükre mosolyom vigyorba csapott és hangosan felnevettem. Alice csöndesen somolygott, de a többiek ebben a pillanatban megbizonyosodtak róla, hogy az épelméjűségembe került a mai napom Bellával.

"Szegény fiú!" – gondolta Emmett, visszhangozva a többiek elmélkedését. Rosalie átlátott rajtam, iszonyú dühös volt, amiért nem sikerült felbosszantania.

– Menjünk! El kell mesélned mindent! – cincogta Alice, s elengedte a karomat. Ekkor döbbentem rá, hogy eddig csak arra várt, miként fogok reagálni az autómra. Újra felröhögtem, valamiért képtelennek tűnt a gondolat, hogy Alice ártson nekem, holott tudtam, mekkora ereje van. Semmi nem árthatott nekem, soha, hiszen Bella Swan, az egyszerű – sokak szemében egyszerű – emberlány elfogadott engem az őrült létezésemmel együtt. Mi több! Akart engem, szerelmes volt belém... Persze az agya fordítottan működött, de mit számított már ez az elmúlt huszonnégy óra leforgása után?

Beléptünk a házba, ahol a családom már meg sem próbált úgy tenni, mintha foglalatoskodnának valamivel. A nappaliban vártak rám, mintha valamit vártak volna tőlem, magyarázatot? Hiszen tudják, hogy én sem értem.

– Örülök, hogy nem tetted meg! – ölelt meg Esme, Carlisle pedig gondolatban gratulált. Kicsit olyan hangulata volt az egésznek, mint amikor a diákok sikeres érettségi vizsga után elballagnak és a család meglepve, mégis rettentő büszkén gratulálnak nekik. Valamiért én is úgy éreztem, hogy átmentem a vizsgán, már nyíltan vállalhatom, szeretem őt.

– Mikor hozod el? Ma? – kérdezte Alice, ahogy besétáltunk nappaliba. Leültem a zongorához, és belekezdtem az altatódalba. Esme megnyugodva ült Carlisle mellé, kezeiket egymásba fonták, s azt az összhangot árasztották magukból, amit ebben a pillanatban irigyeltem tőlük. Szerettem volna én is egy társat, aki velem marad az öröklétig. De ez lehetetlen volt, ezért igyekeztem kihasználni minden pillanatot, ami megadatott Bellával.

Rosalie dühöngött, Emmett pedig igyekezett úgy elhelyezkedni, hogy kettőnk közé álljon.

– Elhozod? Ide? – sziszegte finoman, de gondolatban-cifrábban szólt hozzám. – "Teljesen megőrültél? Mi jön ezek után? Együtt jártok? Talán, ha megöregszik, együtt kötögetünk vele a tornácon?"

Némán tűrtem a kérdéseit, a vádjait, némelyik komoly dilemmát okozott nekem, volt, amelyik valódi, fizikai fájdalmat. De tűrtem. Jogosan volt dühös, hagynom kellett, hogy kitombolja magát, mielőtt...

– Ma fogja elhozni! – ujjongott Alice Jaspernek, s elbűvölő mosolyt villantott felé. Jasper lefagyott, döbbenten meredt rám. Emmett hitetlenkedve nézett Alice-ra.

– Nem, nem fogja!

– Ezúttal valóban tévedsz, Alice! – jegyezte meg Jasper, s arca ha lehet, még sápattabb lett, mint szokott.

Alice vállat vont és nem kommentált. Megmutatta nekem, ami miatt hallgatott, s csaknem elmosolyodtam. Kicsi és bosszantó-igen, ezek a legjobb jelzők Alice-re. Emmett vigyorogva Jasper felé bökött a fejével.

– Szerintem elhozná, de a lány nem mer majd eljönni! – jegyezte meg kihívóan, mire Alice önelégülten elmosolyodott. Pontosan ezt akarta.

– El sem hozza! – emelte fel a tenyerét Jasper, s igyekezett elnyomni a bosszúságát. Már előre rettegett, hogy milyen érzés lesz, ha Bella illata átjárja a házat. Amikor azt mondta, hogy el sem hozom, akkor leginkább a saját vágyait igyekezett valósabbá tenni. A gyöngesége, és a saját maga felé forduló undor annyira emlékeztetett magamra, hogy inkább száműztem őt a fejemből.

Hallottam, ahogy Emmett erősen belecsap Jasper tenyerébe, s legnagyobb meglepetésemre Rosalie is csatlakozott. Rávert egyet Jasper kezére, közben kihívó tekintettel nézett Emmettre.

– Egyetlen épelméjű ember sem jön egy vámpírok lakta házba! – jegyezte meg önelégülten, hiszen így is úgy is nyerni fog. Ha Bella valóban nem jön el hozzánk, akkor Rosalie-nak igaza lesz, megnyeri a fogadást, viszont ha eljön, veszíteni fog, de akkor senki nem fogja kétségbe vonni, hogy Bella agya nem épp normálisan működik.

"Én arra fogadok, hogy el fog jönni, és remekül érzi majd nálunk magát!" – támogatott Carlisle gondolatban, de Esme bizonytalan volt. Ránéztem, ő pedig sajnálkozva elmosolyodott.

"Sajnálom, de én sem hiszek nagyon benne... Gondolj csak bele! Azért mégiscsak vámpírok vagyunk, ő pedig tudja ezt! Nagyon bátornak kell lennie, ha el mer ide jönni!" – sugallta gondolatban, mire elmosolyodtam. Nem ismerte még Bellát, a fordítottan működő agytekervényeit, a tiszta, bátor szívét, mindegyiküket meg fogja lepni, ebben egészen biztos voltam.

– Jól van gyerekek, most már engedjétek! – pattant fel hirtelen Alice, aztán újra megragadta a karomat, és az emelet felé tuszkolt. – Bella hamarosan felébred, és nagyon csalódott lenne, ha nem találná ott Edwardot...

Bella említésére, s a közelgő találkozás lehetőségére a gyomrom összeszűkült, s ha lett volna szívem valószínűleg ebben a pillanatban kiugrott volna a helyéről. Felrohantam az emeletre és sebtében kiemeltem egy inget a szekrényből. Alice jött utánam, kivette a kezemből és visszatette a vállfára, hogy egy másikat lökjön felém. Nem is kérdezősködtem, csak átvettem az inget. Nem volt szükségünk tiszta ruhákra, de mégis adtunk az efféle külsőségekre.

A ruhaváltás után már nem foglalkoztam senkivel, csak elindultam, de még visszaszóltam nekik.

– Hamarosan találkozunk!

Magam mögött hagytam a reakciójukat, s berohantam az erdőbe. Az Aston Martinom égett darabjainak a szaga mélyen bevéste magát az agyamba, mintegy villogó figyelmeztetésként. Nem volt szabad többet kockáztatnom.

Azonban ahogy átléptem Bella szobájának az ablakát, s letelepedtem a szokott helyemre a karosszékbe, biztos voltam benne, hogy minden ígéretemet megszegném, bárki életét kockára tenném, csak hogy őt boldognak lássam. És, ha az ő különös agytekervényei így érzik boldognak magukat – velem –, akkor így is fog történni.

19 megjegyzés:

rea08 írta...

Igaz,hogy nem volt hosszú,de a tartalma ezt kárpótolta. Ismét jár a tízből tíz!!! :)

Névtelen írta...

Nagyon, nagyon jó volt! Bár ezen már meg sem kéne lepődni:)
Vilo

Névtelen írta...

Wíí, alig várom a folytatást! Apró megjegyzés: A BD-ben vajon Edwardnak új Aston Martinija van, vagy Rose talán mégsem égette el a kocsiját???
Gratu, puszi:Alice23

benina írta...

Sziasztok!
Köszönöm a dicsérő szavakat, örülök, hogy tetszett az aprócska rész is:D:D
Alice! Az én variációm szerint Rosalie vesz majd Edwardnak egyet!
Üdv: benina

Melinda írta...

Szia!
Hát ez megint fantasztikus lett! Ebből kiindulva nagyon várom a New Moon Edward szemszögéből megírt könyvét, mert szuper a fogalmazásod. És nagyon vicces. Az eredeti szerint nem is tudtam hogyan képzeljem el ezt a részt, de Te nagyon jól megoldottad! Jól szórakoztam... ezek a csipkelődések... És ez a lényeg, nem? ;)
pusssz
Melka

benina írta...

Célom volt, hogy egy kis úja felszabadultságot ajándékozzak ezzel a résszel:D:D
Köszi Melinda:D

Susa írta...

Ez nagyon jó lett! Mint mindig... Alice-t nagyon jól leírtad! Csak kár, hogy ilyen rövid volt...

benina írta...

Jah, sajna így jött össze:D:D A nyomás, tudod:D Igyekszem, h legközelebb tartalmasabb legyen:D:D
Üdv: benina

Névtelen írta...

Szia!
Ismét lenyűgöztél! Tetszik, hogy belecsempésztél némi humort, és szerintem pontosan érzékeltetted, hogy milyenek a testvéri kapcsolatok (kiakadnak egymásra, mégsem tudnak igazán haragudni). A folytatást nagyon várom!:-D
Gilina

Sanela írta...

hello, multkor is komentáltam de nem tudom mi történhetet hogy nem jelent meg, alika valamit rosszul csináltam. Nagyon jol megirtad ezt a részt is, gondoltam hogy Rose mégse égeti el a kocsit, de hát nekik ugy se gond majd ajándékba venni egyet.(teli vannak rakás pénzel).Viszont egyet értek a fen megirottal hogy RÖVID volt, ezért is egyszer irtam neked hogy ne befolyásojanak a többiek hogy alig várik hogy olvashasanak, na a lényag az gogy a jo sztorihoz is idő kell és én hajlando vagyok várni arra hogy lenyügöz avval, bármenyit. Üdv sany

Sanela írta...

Egyébként nagyon tetszet ahogy Edward reagált Rose tettére, valami ilyesmire is szamitottam :)

benina írta...

Köszönöm Gilina!! Örülök, h elértem a kívánt hatást!:D:D
Szia Sany!
Örülök, hogy tetszett és hogy rövidnek találtad:D:D Ma nem lesz friss éppen ezért, remélem holnapra sikerült hosszabbat összehoznom!
mindenkinek köszönöm, hogy olvassa!:D:D
Üdv: benina

Névtelen írta...

Új olvasód vagyok, de nemsoká törzsvendég leszek ha így folytatod!! :-D Nagyon jó folytatás, simán bevenném hogy Meyer műve ha nem tudnám, hogy csak 12 fejezet van! Gratula!!

Névtelen írta...

Helló. Fantasztikusak az írásaid, már alig várom a következő részt. :)
Üdv: Éva

benina írta...

Köszönöm és szívesen látok mindenkit az állandók között:D:D

Névtelen írta...

Mikorra várható a következő rész?
Mert már nagyon várom.. :):):)

benina írta...

Szia!;)
Egyenlőre fogalmam sincs, mikor lesz friss! Majd megírom neked maile, okés?:D
Üdv: benina

Névtelen írta...

Ok :)

Mesi.V írta...

Wow, eszméletlenül tehetséges vagy, szinte már bosszantóan jól írsz. :D Egyszerűen lehetetlen abbahagyni az olvasását. :) 5/5* :D Gratula! :)