BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

Könyvem: A Boszorka Fénye hivatalos honlapja:(katt a képre)

Bíborhajú - A boszorka fénye

2009. június 29., hétfő

18. A játék (1.rész)






– Az ördög vigye el az átkozott rezervátumbelieket az átkozott szerződésükkel. Mindig tudják, melyik a legalkalmatlanabb időpont – morogtam szinte hangtalanul, amikor megláttam Blackéket a kocsifelhajtón, biztos voltam benne, hogy Bella nem értette mit beszélek. Túl gyors és csöndes voltam az ő fülének.

Szerettem volna vele tölteni egy kis időt kettesben, mielőtt megismerkedem hivatalosan Swan rendőrfőnökkel, avagy mielőtt életveszélyes játékunkat lejátsszuk a családommal Bella szeme láttára. Már alig vártam a játékot, de előtte a karomban akartam tartani ezt a gyönyörű, bátor emberlányt, aki a puszta létezésével rabul ejtette a szívemet. Újra meg akartam csókolni, ezért még nagyobb csalódottsággal töltött el az indiánok feltűnése.

– Hát, ez keresztbe tett – morogtam végül hangosabban, hogy Bella is hallhassa, de hangomból nem bírtam eltüntetni a haragomat.

Billy Black egyfolytában a figyelmeztetéseit szuggerálta felém, közben a legcifrább jelzőkön elmélkedett, amivel Charlie előtt illetni fog. A fia csupán bosszankodott, ugyanazért, amiért nem olyan régen még Mike, Eric és Tyler: Bella számára én voltam az, amiről ők csupán ábrándoztak. Ez önelégültséggel töltött el.

– Azért jött, hogy figyelmeztesse Charlie-t? – kérdezte Bella megszeppenten, mire bólintottam, már meg sem lepett az éles látása.

Az ősi gyűlölet és undor fellángolt bennem, a felszínre akart törni, hogy megmutassa az átkozott rezervátumbelieknek, hol a helyük. Morgás készült előtörni a mellkasomból, Bella hangja visszarántott Billy Black kihívó gondolataiból.

– Bízd ezt rám! – kérte esdeklőn, mire komoran rápillantottam.

Nem tudtam, vajon engem, vagy a büdös barátait félti jobban, de nem számított. Carlisle helyeselte volna Bella ötletét, így én sem láttam benne semmi kivetnivalót. Hacsak azt nem, hogy emiatt az együtt eltöltendő óráim száma lecsökkent Bellával. És mégsem kezdhettem el éppen most megszegni a szerződést, amikor végre már csak egy lépés választ el attól, hogy hivatalosan is együtt legyünk.

– Igen, alighanem az lesz a legjobb – bólintottam, aztán figyelmeztetőleg hozzátettem. – De légy óvatos! A gyerek semmit sem sejt az egészből.

A szemem sarkából láttam, hogy Bella bosszúsan összevonja a szemöldökét, és a hangján is kihallatszott, hogy haragszik.

– Jacob nem sokkal fiatalabb, mint én! – mutatott rá teljesen hiábavalóan, hiszen minden ott volt Billy Black és a fia fejében.

Ők valóban nyitott könyv voltak a számomra, nem úgy, mint Bella. De azért örültem, hogy Bella testbeszédét és mimikáját már kiismertem, így tisztában voltam vele nagyjából, mikor mire gondol.

Ránéztem, láttam a sértődöttséget barna szemeiben, és a haragomat egy pillanatra elfelejtettem.

– Igen, tudom – feleltem incselkedve, miközben rámosolyogtam. – Vidd be őket a házba, hogy el tudjak menni! Alkonyattájt érted jövök.

Bella a kilincsre tette apró kezét, miközben beszéltem. Nem akarózott mennie, ahogy nekem is nehezemre esett elengednem.

– Kéred a furgonom? – ajánlotta föl kedvesen, bár kissé aggodalmas arcot vágva, de egy legyintéssel elhárítottam.

– Gyorsabban hazaérek, mint ezzel a csotrogánnyal – feleltem, s bár tisztában voltam vele, hogy kissé nyersen viselkedem, de gondoltam ezúttal elnézi nekem, ha sértegetem a járművét, ha ezt egyáltalán lehet annak nevezni.

– Nem muszáj elmenned – jegyezte meg, és már nevetnem kellett, annyira elkeseredett arcot vágott hozzá.

Mennyire szerettem volna a kedvére tenni, maradni, és a karomba zárni, hogy senki ne bánthassa... hogy senki ne szakíthasson el bennünket egymástól. De most nem maradhattam, ha meg akartam tartani a megállapodást. És ha mégis bekísérném Bellát, akkor vészes közelségbe kerülnék Blackékkel, ennek pedig beláthatatlan következményei lehettek volna. Nem kockáztathattam. Bella közelében nem.

– De, ami azt illeti, muszáj. Ha sikerül megszabadulnod tőlük, még mindig ott van Charlie: fel kell készítened rá, hogy bemutatod neki az új fiúdat – erre a gondolatra elvigyorogtam magam.

El sem tudtam képzelni abszurdabb helyzetet, mint a tőlem jó pár évvel fiatalabb Charlie-nak elmondani, hogy tisztelem, becsülöm a lányát, és mindennél jobban áhítom édes vérét, másrészt pedig kívánatos testét... Bella kétségbeesetten felnyögött, úgy láttam rajta, hogy szívesebben intézi el hatszor Blackéket, mintsem egyszer szembe merjen állni az apjával ilyen ürüggyel, mint a mostani.

Magamon éreztem az idősebb Black tekintetét, úgy gondoltam, eleget leskelődtek, hát lássanak is valamit.

– Nemsokára visszajövök – adtam a szavamat Bellának, aztán egy pillanatra összeakasztottam a tekintetem Billy Blackkel. Kihívón meredtünk egymásra egy végtelen másodpercig, aztán Bellához hajoltam, és megcsókoltam lágyan az álla alatti finom ívet. Hallottam, ahogy a szíve végrehajtja a szokásos reanimációját, s elégedett mosollyal nyugtáztam, amint az idősebb Black közönyös álarca váratlanul a porba hull, átadva helyét a féktelen haragnak.

– Nemsokára – ismételte Bella elszántan figyelmeztetve, és biztos voltam benne, hogy amennyire az udvariasság szabályai megengedik, rövidre zárja a Black família látogatását.

Figyeltem kecsesen ringó csípőjét, tétova mozdulatait, ahogy sután lépdelt a vendégei felé, futni nem mert, gondoltam biztosan nem akar elvágódni ennyi szemtanú jelenlétében, ezért csupán szaporán szedte a lábait.

– Helló, Billy! Szia, Jacob! – köszöntötte barátságosan a barátait, de hallottam a hangjában a feszültséget. – Charlie nincs itthon. Remélem, nem vártok túl régóta!

"Milyen vörös az arca! Vajon Cullen miatt van ez, vagy azért, mert megláttuk őket?" – morfondírozott az ifjabb Black, mire hangosan felmordultam a furgonban. Jó megfigyelő volt, túl jó.

"Mennyit tudhat ez a lány? Bizonyára fogalma sincs, kicsodák Cullenék? Különben nem engedte volna az előbb, hogy... " – erre viszont már felnevettem. Billy Black olyannyira találta felháborítónak az iménti majdnem csókunkat, hogy még gondolatban sem volt hajlandó befejezni.

– Nem túl régóta – szólalt meg végül dühtől és félelemtől remegő hangon, majd az ölében heverő zacskóra mutatott. – Csak ezt akartam odaadni neki.

– Köszönjük! – felelte Bella, és úgy láttam, mintha épp egy hisztérikus nevetést igyekezne magába fojtani. Aztán eszébe juthatott, ami mondtam neki. – Nem jöttök be egy percre, hogy megszárítkozzatok.

Amint betessékelte Blackéket az ajtón, kiszálltam az autóból. Bella lenyúlt Billyhez, és kivette a kezéből a barna csomagot. Majd megőrültem a helyzet abszurditásától. Bellát beengedni egy fedél alá a hozzájuk hasonlókkal...

– Ezt elvehetném esetleg? – kérdezte közben, aztán felém fordult, hogy becsukja az ajtót.

Mielőtt bezáródott, Bella tekintete aggódva felém villant, de semmit nem tehettem, amivel megnyugtattam volna. Tehetetlenül szemléltem, ahogy eltűnik az ajtó mögött. A fejemben még ott csengett Jacob Black csalódott haragja, abban reménykedett, hogy Bella talán elmegy vele valamikor sétálni a tengerpartjukra. Gondolataiban Bella arca csillogott, mosolygott, nekem pedig eszembe jutott, amikor arról mesélt, hogyan jött rá, hogy mi is vagyok pontosan. Úgy tűnik, valóban mély hatást gyakorolt erre a kölyökre.

Halovány mosollyal az ajkamon elsiettem, de szinte azonnal meg is torpantam, mert az ajtó újra kinyílt. Megbújtam a ház melletti sűrűben, így én tisztán láttam Jacobot, amint dohogva kibaktat a házból.

"Minek kell neki egy ilyen flancos, gazdag ficsúr? Nem értem a nőket!"

Kizártam a gondolataimból a további nyafogását. Nem tudtam volna olyan helyzetet mondani, amiben Bella bármilyen módon is vonzónak találta volna ezt a gyereket, és ezúttal a 'gyerek' jelző abszolút találó volt rá.

Fókuszáltam, hogy halljam a házban folyó beszélgetést, de hiába, a házban néma csönd honolt. Mit csinálhatnak? Egyértelmű volt, hogy Billy meg akart szabadulni a fiától, tehát olyasmit akart szóba hozni, amiről nem akarta, hogy Jacob is tudjon. A fiú flegmán keresett valamit a fekete furgon csomagtartójában, a fejébe nézve futólag láttam valami fényképalbumot, de ebben a pillanatban jobban érdekelt az, hogy mit csinál az apja a házban Bellával.

Villámgyorsan átrohantam a hátsó kertbe, aztán megálltam a konyhaablaknál, ahonnan tisztán láttam és hallottam őket, de egyikük sem vehetett észre engem. Bellát Billy gondolatain keresztül figyeltem, idegesnek látszott, de ilyen elszántságot még soha nem figyeltem meg a szemeiben. Már beszélgettek, mire odaértem. Bella valamiért dühösnek tűnt, amikor visszavágott az öregnek.

– Igaz! Csakugyan nem tartozik! – vágta oda z öregnek, aki meglepődött az ellenséges hang hallatán.

"Soha nem láttam még ilyen harciasnak. De tudja, mit védelmez?" – elmélkedett Billy, és felvonta szemöldökét, kicsit hitetlenkedve, kicsit kérdőn, mintha Bella épelméjűségét akarná kétségbe vonni.

– Talán nem tudod, de a Cullen-családnak igen rossz híre van a rezervátumban – puhatolózott óvatosan Billy, mire Bella szemeiben fellángolt a harag. Jobban hasonlított egy heves amazonra, mint a hétköznapi, mindennapi Bellára, akinek látta magát.

– Ami azt illeti, tudok róla – vetette oda Bella keményen, nekem pedig melegség járta át újra és újra dermedt szívemet. A védelmemre kelt, holott nem érdemeltem ki. Blackék jogosan haragudtak, de mégis... Ahogy ott állt szétvetett lábakkal, törékenyen, és a védőbeszédünket szavalta olyasvalakinek, akit láthatóan hidegen hagyott az érthetetlen rajongása, egyszerűen több mint elbűvölő volt. – De a rossz hírükre nem szolgálhattak rá, igaz? Mivel Cullenék soha be nem teszik a lábukat a rezervátumba, ugye?

"Tudja! – döbbent meg Billy őszintén. – Tudja, hogy mik, mégis velük császkál, és hagyja, hogy olyan közel kerüljön hozzá az a ...!"

Billy döbbenete és Bella határozottsága, a komoly helyzet ellenére is mulattatott. Büszke voltam a lányra, aki szembeszállt a világgal, hogy védelmezzen egy ilyen szörnyet, mint én. De még a szörny szó is annyira kedvesnek hatott, ha ő mondta.

Eleget hallottam, elfordultam az ablaktól és hazafelé indultam magam mögött hagyva Jacob Black kiábrándult, bosszankodó gondolatait.

Majdnem hazaértem, amikor a mobilom rezegni kezdett. Kicsit lassítottam, mielőtt felvettem, de nem álltam meg. Sietnem kellett, ha Charlie érkezésére vissza akartam érni. Reméltem, sőt, Bella reakcióját elnézve biztos voltam benne, hogy addigra más már nem lesz a házban.

– Igen? – szóltam bele a telefonba.

– Alice mondta, hogy adjam kölcsön a dzsipet! – kuncogott Emmett a másik oldalon, mire a szemeim forgattam. Gondoltam rá, hogy kölcsönkérem, ami Alice-nál valószínűleg látomás formájában jelent meg.

– Szükség lesz rá? – kérdeztem arra célozva, hogy Bellát éri-e valami meglepetés baleset, amit csak egy batár terepjáróval lehet kivédeni.

– Igen, mert ha a Volvóval hozod, ezer baj éri, míg ideértek. Kitörik a nyaka, elveszíti néhány végtagját...

– Emmett! – mordultam figyelmeztetőleg, a háttérben hallottam Rosalie gúnyos kacaját, aztán dulakodás hangjait, majd Alice csicsergését a vonal túlsó végén.

–Edward! Egy szavát se hidd el, de tudod, hogy megkedveltem Bellát! Nem látok semmi bajt, de olyan haloványan fogom a szentemnek a jeleit, mintha egy pincéből szólna hozzám – hadarta aggodalmasan, és bár biztos voltam benne, hogy őszinte, mégis úgy éreztem, mintha valamit elhallgatna. Bosszantott a mobil személytelensége. Ha most személyesen beszéltünk volna, valószínűleg ki tudom deríteni, hogy mire gondol, de így csak találgattam.

– Alice, mikor jönnek az idegenek? – kérdeztem, mire a vonal végén néma csönd jelezte, hogy eltaláltam a problémájának a forrását.

– Nem lesz baj, Edward! Sokkal később érnek ide, és talán el is kerülnek minket! – magyarázta Alice izgatottan, majd könyörgőre fogta a dolgot. – Kérlek, szeretném, ha itt lenne, akkor is, ha nem játszhat! Majd mi játszunk helyette!

– Rendben, viszem a dzsipet!

– Tudom! – vágta rá szemtelenül Alice, mire elmosolyodtam. – Már itt várunk benneteket. Légy ügyes Charlie-val. Legyél nagyon udvarias, azt imádni fogja!

– Viszlát, Alice! – búcsúztam el a húgomtól és összecsaptam a mobilomat.

Időközben hazaértem, bevágtam magam Emmett hatalmas, fehér terepjárójába, és beletapostam a gázba. Őrült sebességgel száguldottam visszafelé, miközben valahol az agyam hátsó részében eltemettem a rossz érzéseimet. A játék utáni vágyam, és az, hogy Bella ott lesz velem, gyerekes izgatottsággal töltött el, elnyomva bennem minden vészvillogót, ami ösztönszerűen működött velem.

Bella fénye beragyogta a józan eszemet is, gondoltam, miközben megnyomtam a csengőt az ajtó mellett. Két szívverést hallottam odabentről: az egyik állandó, nyugodt ritmust hallatott, a másik egy pillanatnyi szünet után rohanó kisnyúlra emlékeztetett... Belláé, azonosítottam magamban, miközben Charlie Swan kitárta előttem az ajtót.




13 megjegyzés:

Névtelen írta...

megint tökéletes!
csak most először bánom hogy nem olvastam lassabban....
várom a folytatást

Kegyus

eugenia írta...

Csatlakozom!Ismét tökéletes!!Én is várom a folytatást!!Hihetetlenül ügyes vagy!

Névtelen írta...

nagyon jó lett ,bár én is sajnálom hogy olyan gyorsan elolvastam.várom a kövit!!!!!

benina írta...

Köszi mindenkinek! Kegyus, örülök, hogy megint felszólaltál:D
Ígrem nektek, hogy legközelebb hosszabbat írok:D
Puszi

Alice23 írta...

Drága benina! Fantasztikus lett, várom a folytatást! Puszi! Alice23

benina írta...

Kedves Alice!
Köszönöm neked!:D
Holnap este már lesz is a folyti:D
Puszi

Panyi írta...

Gratulálok, tényleg nagyon jól írsz! Tegnap fedeztelek fel, és már elolvastam mindent... :(

benina írta...

Szia Panyi!:)
Mindent? A Lélekőrt és az Árny és fényt is? Azokat én írtam a twilight hatására:D
Egyébként köszönöm szépen. Megtisztelő, hogy ennyire olvasósan hatottam rád:D Holnap este frisselek:D
Üdv: benina

Melinda írta...

Szia benina!
Ez nagyon tetszett! ISMÉT! Edward olyan izgatott mint egy tizenéves tinédzser... :) (tudjuk hogy jóval több, de mégis annyira gyerekesen aranyos...)
Ja, megint megalkottad a kedvenc mondatomat: "Hallottam, ahogy a szíve végrehajtja a szokásos reanimációját, s elégedett mosollyal nyugtáztam, amint az idősebb Black közönyös álarca váratlanul a porba hull, átadva helyét a féktelen haragnak."
Hát ez már megint, huuhh.. Szuper!
Ismét elég hosszú voltam?!
pussz Melka

benina írta...

Mellkám!
Bár a felét bemásoltad, de örülök, hogy ismét találtál kedvedre valót:D Jó látni, h mi fogott meg a a leginkább:D
Köszönöm, h megosztottad velem:D
Puszi: benina

Melinda írta...

Hát igaz, hogy a hozzászólásom fele a Te mondatod, de nem tehetek róla... :) Ez a reanimáció szó nemtom hogy jutott eszedbe, de ettől más... Na csak hogy magamat védjem!
Egy idő után csak ismétli magát az ember... Sajna! Pedig milyen gazdag a mi nyelvünk! De egy idő után akkor is kifogyok a zsargonból... :P
hűséges olvasód... :D

benina írta...

Nekem mindegy milyen elcsépelt, mindig szívesen hallom:D:D

Panyi írta...

Szia,

Bevallom, hogy azokat még nem, csak az Edward részeket, de pótolom a többit is! :) Tetszik, ahogy írsz, úgyhogy biztos azok is jók lesznek! :)