BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

Könyvem: A Boszorka Fénye hivatalos honlapja:(katt a képre)

Bíborhajú - A boszorka fénye

2009. augusztus 7., péntek

21. Bújócska (4.rész)





– Bella! – hallottam Alice-t, ahogy a telefonhoz hívja, aztán hallottam Bella szapora lépteit, majd meghallottam feszült hangját.

– Halló! – szólt a kagylóba, én pedig legalább annyi félelmet, mint aggódást véltem kicsendülni belőle.

Hallani őt olyan volt, mintha hosszú idő után először tudtam volna tisztességesen lélegezni. Teleszívtam a tüdőmet oxigénnel, szinte éreztem mézédes illatát, ajkaimat elhagyta a számomra tiltott szó.

– Bella! – még az induláskor elzártam, magas falakkal vettem körbe az emlékének minden egyes részletét, melyek most átszakították az akadályokat és betódultak az agyamnak minden használható szegmensébe. Kellemes boldogság lett úrrá rajtam.

– Jaj, Edward! Annyira aggódtam! – panaszolta Bella, hangjában hallottam mindazt, amit magamban éreztem.

Még hogy ő aggódott, nevetséges.

– Bella! Mondtam már, hogy ne aggódj semmiért, csak magadért! – róttam meg komoran, de nem túl nagy meggyőződéssel, mert a féltése valahol mélyen a bensőmben igenis jól esett.

– Hol vagy? – kérdezte cincogva, mire bosszúsan gondoltam Jasperre.

Végül is azért küldtem őt, hogy Bella érzelmi állapota ne legyen megviseltebb, mint amennyire feltétlenül szükséges, most mégis úgy hallottam, Jasper nem végzi rendesen a dolgát. Bella nem hogy nyugodtnak nem tűnt, de attól tartottam elkapja valami hisztériás roham, míg beszélünk.

– Vancouver közelében vagyunk, Bella – feleltem meggyötörten, aztán rászántam magam, hogy megvalljam a bűnömet. – Sajnálom... de nyomát veszítettük – semmi válasz, Bella lélegzetvisszafojtva várta a magyarázatomat, én pedig lelkiismeret furdalástól szenvedtem.

"Edward, csak nyugalom! Megtettél mindent, ezt Bella is tudja! Meg fogja érteni, legfeljebb az édesapjáért fog aggódni." – sugallta felém Carlisle megnyugtató gondolatait, kivételesen jó időzítéssel. Talán igaza lehet, de akkor is rémesen éreztem magam, amiért kivételes képességem birtokában is képtelen voltam legalább szem előtt tartani aztm aki az életére tört.

Újra sóhajtottam, aztán belevágtam gyenge magyarázkodásomba.

– Úgy látszik, gyanút fogott, ügyelt rá, hogy elég messze legyen tőlünk, így nem hallom a gondolatait – továbbra is néma csönd, már abban sem voltam biztos, hogy ott van-e még, ezért fókuszáltam a háttérzajokra a telefonban.

Jasper és Alice a lehetőségeket vitatták meg olyan gyorsan, hogy Bella bizonyára egyetlen szót sem értett meg belőle, hallottam a tévét, valami hírcsatorna mehetett benne, de kétlem, hogy bárki nézte volna: azok a hírek, ami őket érdekelte, itt voltak nálunk. Még erősebben koncentráltam, és végre meghallottam azt, amit annyira megszoktam az elmúlt hónapokban, hogy szinte fájdalmat okozott a hiánya: Bella szapora szívverését, ami nekem zenélt, az én dallamomat játszotta valahol a távolban.

– De most elment – folytattam, hogy szóra bírjam. – Valószínűleg repülőre szállt. Azt gondoljuk, visszament Forksba, és elölről kezdi az egészet.

– Már tudom... – szólalt meg végül szorongva, de valamivel kevésbé hisztérikusabban, mint néhány perce. – ... Alice látta, hogy meglépett.

– De azért nem kell aggódnod – siettem megnyugtatni, saját magam számára továbbra is mentegetőzésnek hatott minden egyes szavam. – Semmilyen nyomot nem talál, ami elvezetne hozzád. Csak maradj, ahol vagy, és várd ki, míg újra rábukkanunk.

– Velem minden rendben – szakított félbe, de a hangjából kicsendülő pánik nem biztosított a szavai hitelessége felől. – Esme vigyáz Charlie-ra?

Carlisle bólintott mellettem.

– Igen. A nőstény a városban járt. Elment a házatokhoz is, de Charlie éppen munkában volt. Még csak a közelébe sem jutott, úgyhogy ne aggódj! – elébe vágtam a fölösleges aggodalmi rohamának, ami ki szokott törni rajta veszélyes helyzetekben, majd megnyugtatásképpen hozzátettem. – Semmi baja nem lesz, Esme és Rosalie vigyáznak rá.

– Mit keresett ott a nő? – lehelte rémülten Bella.

Egy pillanatra lehunytam a szemem. Igyekeztem használható információkkal szolgálni a számára, elfelejtettem, hogy Bella agya veszélyre élesítve van állítva, így szinte kiszűri azokat a rejtett információkat, amiket egyébként rejtve hagytam volna.

– Valószínűleg a nyomodat kereste – feleltem kitérően. – Éjszaka bejárta az egész várost. Rosalie látta a repülőtéren, a város környéki utakon, az iskolánál... keresgél Bella, de semmit nem fog találni.

Egy pillanatig hallgatott, megemésztette a hallottakat, igyekezett magában tartani az aggodalmait, de egyet nem bírt a felszín alatt tartani.

– Biztos, hogy Charlie-nak nem eshet baja? – kérdezte, mire Carlisle-nak szinte azonnal bevillant az agyába Bella lelkiismeretessége. Előtérbe helyezi a szeretteit, egyúttal igyekszik csillapítani a rossz gondolatait, amikben magát okolja a helyzet efféle fordulatai miatt. Persze bizonyos nézőpontból az ő hibája volt, hiszen vonzott minden veszélyt, ami a közelébe került.

Én azonban magamat okoltam. Ha én nem vagyok, akkor talán ebben a pillanatban is fogná Mike Newton kezét, hogy megnézzék Charlie oldalán egy baseballmeccset. Bár Bella számára ez minden bizonnyal biztonságosabb élet lett volna, de a gondolatba is belesajdult halott szívem.

– Biztos. Esme egy pillanatra sem téveszti szem elől. És rövidesen mi is ott leszünk – ígértem neki, mire Emmett beletaposott a gázba, ilyen tempóval negyed órán belül megtesszük az egy órás utat. – Ha a nyomkereső csak beteszi a lábát Forks környékére, elkapjuk.

– Hiányzol – suttogta Bella, én pedig megütközve meredtem egy másodperc töredékéig az útra.

Milyen különös. Semmi vádolás, csak a puszta bizalom, és egy vallomás, amit cserébe kapok a hibáimért. Újra elgondolkodtam, mint már annyiszor, vajon milyen cselekedetemmel érdemeltem ki az oldalamra ezt az angyalt.

Bella egyetlen szóval kifejezte mindazt, ami lezajlott bennem, én pedig rohantam volna, hogy a karomban érezzem őt, biztonságban, bár ez esetben kissé relatív fogalom volt ez.

– Tudom, Bella. Hidd el, tudom! Én is úgy érzem, mintha a fél lelkemet magaddal vitted volna – a vallomásom csak kiszaladt a számon, az agyam később ért utól, s megdöbbenve hallgattam el.

"Edward, amint a lelkéről beszél? Ideje komolyabban vennem ezt a lányt!" – hallottam Emmett gondolatait, de cserébe csak egy gyilkos pillantást tudott kicsikarni belőlem. Csöppet sem volt hangulatom a vicceihez, bár a tempóért, amit diktált a dzsippel nagyon hálás voltam.

Carlisle is különösnek találta, de nálam nem jobban, hiszen szentül hittem, hogy a lelkünk az átváltozás folyamatában elveszett. Végül lezártam magamban annyival, hogy csupán jelképes lélekről beszéltem óvatlan pillanatomban.

– Hát akkor gyere ide érte! – esdeklett Bella, nekem pedig újra összeszorult a szívem.

– Nemsokára, amint tudok, jövök – ígértem neki őszintén, a legszívesebben azonnal indultam volna, de előbb tisztázni akartam James és Viktória ügyét. Éreztem, míg beszéltem, hogy hangom elhalkul és keményedik, mint a szikla, amely alig várja, hogy nekicsapódjon valaminek. – Előbb gondoskodni akarok róla, hogy biztonságban legyél.

– Szeretlek – súgta reszkető hangján, mire újra lehunytam a szemem.

Mennyire fájdalmas, mégis olyan gyötrelmesen édes vallomás volt ez nekem.

– Ha hiszed, ha nem, mindannak ellenére, aminek kitettelek, én is szeretlek – feleltem őszintén, majd reménykedve megkérdeztem. – El tudod ezt hinni?

Nem is felelt még, de már tudtam a válaszát. Nem okozott csalódást.

– Ami azt illeti, el.

Forks üdvözlőtáblája felvillant a távolban, fellélegeztem.

– Rövidesen érted jövök – ígértem.

– Várni foglak – vágta rá azonnal, összecsuktam a mobilt.

Keresztülszáguldottunk Forks kihalt főutcáján, s rövid időn belül már a házunk felé vezető ösvényen zötykölődtünk. Legnagyobb meglepetésünkre a rendőrfőnök autója ott parkolt a felhajtón, s a gondolataiból ítélve csöppet sem barátságos beszélgetésre keveredett mifelénk.

Ahogy Emmett leparkolt a rendőrautó ajtaja kinyílt, és kiszállt Charlie Swan sápadt arccal, hogy aztán fenyegetőn felénk induljon.

– Edward... – kezdte Carlisle, de felemelt kézzel félbeszakítottam.

– Semmi baj – nyugtattam meg, majd a ház felé intettem a fejemmel. – Menjetek be, őt én elintézem.

Charlie gondolatait figyelve azonban úgy tűnt én leszek elintézve. Hamarosan.





11 megjegyzés:

Gina írta...

nagyon jó lett...
igaz picit rövid de nagyon jó érzelmekkel...
<3 =) <3

benina írta...

Köszi:D Bocs a terjedelem miatt. Igyekszem hosszabbat feltenni legközelebb, ami még nem tom mikor lesz ::)

babybogyó írta...

Hali!
Nagyon jó lett.Alig várom már hogy Charlie mit fog mondani Edwardnak :)
És jobbulást benina :)

eugenia írta...

Ismét tökéletes lett csak kicsit rövid de nem baj a tartalom ezért teljes mértékben kárpótol!!Nagyon várom a folytatást!!Remélem már jobban vagy!!Üdv Jenny

Alice23 írta...

szuper lett, alig várom a folytit! puszi!

Névtelen írta...

Szia.
Nagyon jó lett :D Mindig megdöbbenek milyen erős érzelmei vannak Edwardnak és Te olyan szépen leírod őket :D Alig várom a következő részt.
Timi

benina írta...

Sziasztok! Nagyon köszönöm a hozzászólásokat! És azt is h olvastok! Igazán nem kellene már meglepődnöm, de mégis azt teszem, mikor látom, hogy tetszik amit írok:D
Köszönet érte, üdv:
benina

Nessie írta...

Bocs,h. csak most írok, de eddig nem voltam gépközelben:(.
Ez is elképeztően jó lett, de ez már annyira bevett szöveg h. egy kicsit sablonosnak érzem és nem akarlak újabb közhelyekkel untatni.
Jane Austen, Meyer, Rowling, Sahkespeare... díszes és különös társaság, főleg így együtt, de mentségemre legyen mondva gyógyíthatatlan rajongója vagyok a szerelmes, illetve fantasy történeteknek, és ezek az emberek alkották meg kedvenc regényhőseimet, ezért kedvelem és tisztelem őket és kb ilyen sorrende a kedvenc íróim. Mégis mióta ide járok olvasgatni egész másképp gondolok rájuk, és sokkal nagyobb lelkesedéssel jövök ide falni az új frisst, mint lapozok bele a kedvenc történeteimbe, valahogy összementek a szememben, h. "tiszteletlistámon" egy új személynek adjanak helyet. Az írásaid mindig mélyen hatnak rám, a csodálatos megfogalmazása az érzéseknek,amelyek az olvasót is hatalmukba kerítik, érzelmek, amelyeket mindenki ismer és mégis újra és újra annyira erős, annyira újszerű, mint eddig soha, a mesterien megalkotott gondolatmenet segít a megfelelő mérlegelésben, észszerűségben, és mégsem veszíti el könnyedségét, az a kis humor mindig ott dereng, a nevetés és vidámság egyszerre oldja fel és mélyíti el az olvasót a történetben. Aki le tud írni egy történetet arra azt mondják író. Aki így tud leírni egy történetet arra azt mondják tehetséges. Ritka az ilyen és lám most egy ennyire különleges ember épp a számítógép előtt olvassa a vegyes hozzászólásokat :D. Hihetetlenül tehetséges vagy, ahogy fogalmazol azt leginkább egyszóval leírva:varázslat, ezért azt hiszem egy kicsit változott a listám: J. Austen, Benina, Meyer, Rowling, Shakespeare. remélem nem haragszol, de azért csak a második helyet kapod, mert még nem olvastam el a Lélekőrt és a Büszkeség és balítélet nagy kedvencem és a gyengém is egyben, úgyhogy egyenlőre a második kedvenc íróm vagy:). Ha majd olvasod a hszemet tudd az én szememben az is sokat számít, hogy te ezt valóban szívesen csinálod, hogy saját (és mások) szórakoztatására írsz, és az is, hogy egyszerű halandóként néha feljössz a chatbe, elújságolod, hogy majdnem eltörted a kezed, válaszolsz a kérdéseinkre és a megjegyzéseinkre, hogy örülsz ha valakitől bíztató szavkat kapsz, kevés író van, aki így tartja a kapcsolatot az olvasóival, tudja tartani...
Nah ez egy roppant hosszú hsz lett, már majdnem olyan hosszú mint az új friss, ha halálra untatalak bocsi:)
pussy: Nessie

benina írta...

Istenkém, Nessie!
Először is: Meyer, Rowling, Shakespeare elé helyezni iszonyú nagy megtiszteltetés, köszönöm neked!!
Másodszor: nem tartom magam olyan jónak, mint ahogy ti itt állítjátok, egyszerű halandó vagyok, aki meglepődik, hogy tetszik sok-sok-sok embernek, ahogy ír. Azért nem azt írom, h amiről, mert az Meyer dicsősége:)
Harmadszor: ahogy fogalmazol, hát nem semmi:D Talán neked is kellene írnod valamilyen történetet, mert nekem tetszik, ahogy leírod az érzéseidet! (megjegyzem ez ritka nálam :D)
Végül: nagyon hálás vagyok ezekért a sorokért neked.
Egyébként ha megkérdezed Peetet vagy Akashát, ők elárulhatják, hogy mennyire vagyok ellátva önbizalommal:D

Akkor megveszed majd az új könyvemet is, ha sikerül előbb megírnom, aztán megjelentetnem?:D:D

Puszi neked: benina

Nessie írta...

Benina hát nem azt hajtogatom már napok óta,h még a helye is megvan a polcomon az új könyvednek? Szóval igen, egészen biztos h. megveszem, alig várom már h. kiadják remélem vmi értesítés is lesz h. mikor jelenik meg végre és elejtesz néha olyan hírmorzsákat,h elkezdted írni, v. már csak pár fejezet van. Biztos nagyszerű történet lesz és ha annyi valóságalapja van mint a twilightnak az is biztos h. a kedvencem lesz:). Nagyon örülök h. tetszett a hszem, pedig csak azt írtam amit épp gondoltam, és h. örültél is neki, bár én inkább hosszan írok, mint jól:D. Tehetséges vagy, okos, szerény ráadásul még kedves is, már csak egy nagy adag önbizalom hiányzik a tökéleteshez. Köszi h. válaszoltál nekem, maradok hűséges olvasód:
Nessie

benina írta...

Nessie, csak neked így kétkézközt elárulom, hogy már elkezdtem írni:D A prológusig jutottam, mert egyelőre az MS visszafog. De már nem sok van :D
Puszi