BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

Könyvem: A Boszorka Fénye hivatalos honlapja:(katt a képre)

Bíborhajú - A boszorka fénye

2009. augusztus 18., kedd

22. Türelmetlenség (2.rész)




Újabb vízió tört elő a fejében, de nem akarta, hogy lássam. Igyekezett valami egész másra gondolni, mindent megmutatott – a szállodai szobájukat, Bellát, amint küzd a pánikkal és a fáradtsággal, Jaspert, aki tűrhetően viselte a több napi összezártságot az emberrel –, de ezt az egyet nem. Ekkorra már kiértünk a parkolóba, ahol egy fekete Honda várakozott ránk, de nem voltam hajlandó beülni.

Alice küzdött, de annyira igyekezett, hogy elejtett egy információmorzsát a látomásából, miszerint egyszer már látta ezt a szállodai szobában, de nem mondta el Bellának, mit jelent. Egyáltalán nem voltam türelmes hangulatban, durván megragadtam a karját, mire Jasper azonnal lesöpört róla.

– Nincs időm a játékaidra, Alice!

– Ne merj hozzá érni! Nem ő tehet róla! – sziszegte Jasper, szemei fenyegetően elsötétedtek.

A szavai hatottak. Persze, hogy nem ő tehet róla, egyedül én, hiszen én okoztam ezt az egész felfordulást azzal, hogy beleszerettem, nem bírtam ellenállni neki, és engedtem, hogy viszontszeressen. Szerencsére üres volt a parkoló, így nem látta senki az iménti afférunkat, nem mintha ez az adott pillanatban bármelyikünket érdekelte volna.

"Edward! Te sem akarod látni, ezt el kell hinned nekem!" – sugallta Alice, míg karját nyugtatón Jasper vállára helyezte.

– Mondd el, amit tudni akarok, aztán menjünk! – utasítottam a húgomat ellentmondást nem tűrően, aztán ránéztem, megpillantottam magam a szemeiben visszatükröződni. Nem az voltam, akit Bella megismert, akit az emberek láttak, ha rám néztek... őrjöngő vad voltam, szemeim feketén uralták sápadt arcomat, de tudtam, nem csak a szomjúság az oka, hanem mindaz a gyűlölet, amit James iránt éreztem. Ez volt az egyetlen, ami felvehette a versenyt az önmagam iránt táplált utálattal.

– Ed... – kezdte volna Emmett, de leintettem. Láttam, hogy egy olcsó, gyenge poént akar elsütni, de ennek aztán végképp nem láttam értelmét ebben a pillanatban.

– Nem most! – dörrentem rá, aztán visszafordultam Alice-hoz, aki továbbra sem engedélyezett bebocsátást arra a területére az agyának. – Alice, kérlek, nem érdekel, mi volt csak az, hogy biztonságban tudjam Bellát.

Nevének említésére megingott, de nem engedett. Emlékeztem, már volt egy hasonló esetünk, amikor ennyire vehemensen védelmezett előlem egy víziót. Abban mutatta meg Bella jövőjének lehetséges két variációját, amelyekről abban a pillanatban el is határoztam, hogy egyik sem fog megvalósulni.

Akkor is sikerült megtörnöm az ellenállását, most is sikerülni fog.

– Alice, tudnom kell, hol vannak, hátha még időben odaérek, mielőtt James... – elnémultam. Ezúttal nem Bella neve volt az, ami miatt megtört, hanem a nyomkövetőé, amint kimondtam, megláttam a legszörnyűbb látomást, amit mutathatott nekem.

A tükörteremről lepergett egy beszélgetés a fejében, Bella halálra váltan suttogta nekik, hogy oda járt táncórákra kislánykorában. Aztán bevillant a vízió: Bella több sebből vérezve hever a tükörterem közepén, a mellkasa mozdulatlan, a szemei üresen merednek a semmibe. Elkéstem.

– Neem! – kiáltottam föl kétségbeesetten, majd tébolyommal megküzdve néztem Alice-re. Emmett bosszúsan sóhajtozott, mint mindig, amikor ezt csináltunk a húgommal, de nem voltam empátiás hangulatban, figyelmen kívül hagytam a nemtetszését, Alice később is ráér elmagyarázni neki, hogy mi történik. – Hol van ez a szoba?

– Az Ötvennyolcadik és a Cactus utca sarkán – lehelte Alice, és mintha mindenkiben elpattant volna a rúgó, egyszerre mozdultunk.

A családom bevágódott a Hondába, de hiába volt egy modernebb típus tudtam, hogy futva gyorsabban odaérek. Minden másodperc számított, olyan gyorsan rohantam, hogy az emberek csupán egy fuvallatot érzékeltek belőlem. Carlisle intő pillantásához nem is kellett hozzáfűzni óvó gondolatait, Emmett bosszúsan ráncolt szemöldöke pedig elárulta, mennyire nem tetszik neki, hogy nélkülük indulok előre, de nem tehettek semmit.

Egy másodpercet is hosszú óráknak éltem meg, ahogy őrjöngve rohantam a célom felé. Alice víziója piros vészjelzőként villogott az agyamban, Bella halálát meglátnom ezúttal sokkal fájdalmasabb volt, mint legutóbb. És vajon hányszor kell még ennek kitennem? A legjobb lenne neki egy olyan helyen, ahol minél messzebb élhet békességben fajtámtól, távol az olyan veszélyforrásoktól, mint James vagy Viktória.

Viktória! Lehet, hogy már ő is itt van. Mekkora ostobaság volt tőlünk azt képzelni, hogy a nyomkövető Forksba indul vissza. Mennyi elvesztegetett idő, ő pedig már régen Phoenixben volt, amivel egyikünk sem számolt. Őrjítő! Szerettem volna legalább Bellát kivonni ebből a képtelen helyzetből, rákiáltani a vadászra: "Őt ne! Itt vagyok én helyette!"

Lehetetlen volt. Az időm fogyott, mintha egy kegyetlen homokórába rejtették volna Bella életének hamvait, hogy a kezembe adják, óvjam, védelmezzem, amíg erőmből telik. Volt erőm... rengeteg, de nem elég. Úgy tűnt, mintha a távolság nemhogy csökkent volna, hanem minél gyorsabb tempót diktáltam, arányosan nőtt a sebességemmel együtt.

Ki akartam zárni a szörnyű képet, amin Bella a saját vérében fekszik a tükörterem közepén, de visszafurakodott az elmémbe. Micsoda keserű humora van a sorsnak, hogy éppen ott lelje a halálát, ahol kislányként táncolni tanult. Elképzeltem a kislány Bellát, ahol balett ruhájában igyekszik megtanulni a bonyolult lépéseket, de aztán ez az elképzelés is úgy végződött, ahogy a többi: Alice képtelen látomásával.

Már csak néhány háztömbnyire voltam az említett saroktól, amikor belém hasított, mi van, ha későn érkezem. Talán valóban ez lesz a vége, Bella életéért eddig harcolhattam, de az idő lesújt rám, éles karmai közé zár, és nem ereszt, míg végre be nem teljesedik, amit rám mértek.

De mihez is kezdenék Bella nélkül? Egyértelműen egy válasz jutott az eszembe: követném őt, aztán reménykednék, hogy mégis Carlisle-nak van igaza, és létezik olyan hely a halál után, ahol egy olyan tünemény, mint Bella, és egy olyan szörnyeteg, mint én megférhet egymás mellett.

Persze a mi fajtánknál az öngyilkosság nem olyan egyszerű, mint az embereknél, ezt éppen elégszer láttam az apám emlékeiben. Ráadásul abban is biztos voltam, hogy a bátyáim semmiképpen nem segítenének a tervem megvalósításában, ezért mindenképpen olyan megoldást kellett találnom, amivel nem kell bevonnom a családomat. Ahogy futottam előttem a sikátorban, mintha valóban megjelentek volna nekem, három alak bontakozott ki a félhomályban: a Volturi. Az egyetlen és biztos megoldás, ha ártok nekik vagy a városuknak, és ezzel kivívom a haragjukat. Gyors és talán fájdalommentes véget biztosítok ezzel magamnak.

De azt sem bántam volna, ha fájdalmas, csak valóban vége legyen nyomorúságos létezésemnek, ami Bella halálával valóban szánalomra méltó lett volna. Kétségbeesetten felnyögtem, levelének minden sora az emlékezetembe vésődött. Mire gondolt? Hogy képzelte, hogy csak úgy besétál James csapdájába, még ha valóban nála is volt az édesanyja. Meg kellett volna várnia, hogy együtt oldjuk meg a problémát... Persze eszem ágában sem lett volna ideereszteni, de valahogy biztosan meg tudtam volna menteni az édesanyját.

Egy saroknyira lehettem a célomtól, amikor megéreztem valamit, amit a legfájdalmasabb és legédesebb illat volt a számomra: Bella vére. Mélyen magamba szívtam, a számba azonnal méreg ömlött, a szörnyeteg, ami hónapok óta bennem lapult, most elemi erővel támadt fel, hogy követelje, amit csak kínálgattam neki, de nem engedtem megízlelni.

Párszor be kellett lélegeznem az illatot, mely a legnagyobb kétségbeesésbe taszított, ahogy megálltam a balett stúdió épülete előtt: Alice víziója máris megelevenedett. Összeszorítottam a fogaimat, a szörnyeteget visszaparancsoltam a szobájába, nem volt idő a saját vérszomjam csillapítására. Előbb Bellát kellett biztonságba helyeznem.

Ettől a gondolattól új erőre kaptam, hisz rádöbbentem, még mindig reménykedem a lehetetlenben, és Bellát valami csoda még életben tartja. Vérének csábító illata mutatta az utamat. Megkerültem az épületet, felugrottam egy hátsó, nyitva felejtett ablakon, hogy véletlenül se a főbejáraton jussak be. Meg akartam lepni a vadászt, de neki sikerült meglepnie engem.

Egy emelvényre jutottam, ahonnan a tükörterem minden négyzetcentiméterét beláthattam. Az egész helyiséget bejárta a vér szaga, mindenhonnan az szivárgott, mintha bepermetezték volna, mintegy csaliként. Bella a terem közepén feküdt, nem kellett orvosnak lennem ahhoz, hogy lássam, eltörött a lába, és még ki tudja, mije, amit nem láthattam.

James fölé hajolt, nekem háttal, nem láttam tisztán, mit csinál, ezért leugrottam az emelvényről. Felhördültem, ész nélkül vetettem magam a vadászra, és letéptem Belláról. A vadász a terem túlsó végébe repült a lendülettől.

Már hallottam a Hondát leparkolni az épület előtt, de a gondolatokat kizártam a fejemből. Nem akartam hallani őket, csak széttépni Jamest, hogy nyoma se maradjon többé ezen a földön. Hallottam Bella szívverését, szabálytalan, egyre gyengülő légzését, és végtelenül megkönnyebbültem, amiért nem érkeztem túl későn.

– Elkéstél! – sziszegte a nyomkövető, láttam a fejében... láttam, mekkorát tévedtünk. Nem Bella volt az áldozata, nem őt akarta, legalábbis nem közvetlenül. Beteges elméjében én nagyobb zsákmány voltam, amiért bosszút állok a szerelmemen. – Gyors vagy, de ahhoz nem eléggé, hogy engem megelőzz!

– Ahhoz elég gyors, hogy megöljelek! – ígértem, és oldalra ugrottam.

Láttam a fejében, hogyan akar támadni, de megelőztem, így félreugorva mögé tudtam kerülni. Karjai alatt átfogtam, és a fejénél megtámasztottam a kezeimmel, így nem tudott szabadulni. A családom tagjai ekkor léptek a terembe.

– Őt bízd csak ránk, Öcsi! – morogta Emmett, gyilkos tekintettel méregette a nyomkövetőt, aki vergődve próbált szabadulni, de én vasmarokkal tartottam, minden gyűlöletem benne volt a szorításában.

"Most az én játékomat játsszuk, az lesz a neve: Emmett mondja, tépd szét a vámpírt!" – szuggerálta a bátyám, és ezúttal kifejezetten hasznosnak találtam a gondolatmenetét.

Elengedtem Jamest, akire azonnal lecsapott Jasper. A nyomkövető a falnak tántorodott, a tükör apró darabokban hullott a földre, ezer arcát mutatva a szenvedő vadásznak. Ez a kép mély elégedettséggel töltött el, képes voltam végre visszarántani magam a gyönge, egyre lassuló szívveréshez a teremben.

Bella továbbra sem mozdult, Alice valamit rászorított a fején éktelenkedő sebre, ha nem hallom gyönge életjeleit, akkor minden bizonnyal halottnak néztem volna. De hallottam, és bár úgy tűnt, ezer sebből vérzik, de azért életben volt. Odarohantam hozzá, de nem mertem megérinteni. Csak ekkor tűnt fel, hogy a családom minden egyes tagja visszatartja a lélegzetét, kivéve persze Carlisle-t.

– Rengeteg sérülése van! Azonnal kórházba kell vinnünk! – jelentette ki Alice.

A bűntudat felőrölt, összenyomott, mintha mázsás sziklaként gördült volna rám. Segíteni akartam neki, de nem tudtam. Megérinteni továbbra sem mertem, mert nem láttam a testén egyetlen ép felületet sem.

– Jaj, nem, Bella, nem – kiáltottam kétségbeesetten, de nem mozdult.

"Átkozottak, ezt még nagyon megbánjátok! Az én párom nem lesz olyan gyáva, mint ez!" – kúszott be az agyamba James záró monológja, nem maradt ideje kifejteni, mert míg Emmett szorosan tartotta, Jasper a magasba ugorva rárepült és egyetlen csavarással letépte a fejét. Elégedettnek kellett volna lennem, ahogy láttam darabjaira hullani azt, aki ezt tette Bellával, de helyette szánalom kavargott bennem.

– Bella, kérlek! – esdekeltem, de nem is tudtam miben reménykedem... Talán, hogy a hangom visszahozza a felszínre, hiszen fordított esetben, engem minden bizonnyal az ő hangja éltetne, semmi más. – Bella, figyelj rám, kérlek, kérlek, Bella, kérlek!

Carlisle darabjaira törte a padlót, hogy tüzet gyújtsanak, Alice kitartóan nyomta a rongydarabot Bella vérző fejére, miközben igyekezte leküzdeni a bűntudatát, amiért engedte mindezt megtörténni.

De Bella nem mozdult, hiába hallottam szívének csöndes dallamát.

– Carlisle! – ordítottam, mikor láttam, hogy a bátyáim már egyedül is boldogulnak. A torkomat összeszorította a kétségbeesés, hangtalanul, némán zokogtam az én Bellám mozdulatlan teste fölött. – Bella, Bella, ne, jaj, kérlek, ne, ne!

Carlisle végre odajött, azonnal lehajolt és szakszerűen végigtapogatta Bella testét, ha eszméleténél van, akkor biztosan iszonyú fájdalmakkal járt volna a vizsgálat.

– Bella! – nyöszörögtem, nem volt szükség, hogy figyeljem Carlisle gondolatait, hangosan mondta az észrevételeit.

– Elég sok vért veszített, de a fejsebe nem mély. De a lábára vigyázz, azt eltörte! – figyelmeztetett, mire dühösen felmordultam. A bátyjaim tovább aprították James maradványait, és ekkor ért el az a dühös elégedettség, ami az imént elmaradt. Nem bírtam megszólalni, tovább hallgattam az apámat, aki Bella oldalát nyomogatta. – És néhány bordáját is, azt hiszem.

Bella végre megmozdult, hörgő hang hagyta el az ajkát, beletelt egy percbe, mire rájöttem, hogy a beszélni próbált.

– Bella, rendbe fogsz jönni. Hallasz engem, Bella? – kérdeztem, a szemeimet nem vettem le az arcáról, annyira szerettem volna minden fájdalmát átvenni tőle, hogy lássam újra felragyogni gyönyörű mosolyát. – Szeretlek.

És akkor meghallottam azt, ami ehhez a világhoz kötött.

– Edward – Bella hangja halk volt és távoli, de hallottam, tisztán és érthetően, amint a nevemet motyogja.

– Igen, itt vagyok – feleltem azonnal, reménykedve, hogy talán végre ébren tudom tartani. Nem akartam, hogy újra elájuljon, bár az neki talán jobb lett volna, de szerettem volna még hallani a hangját, hogy tudjam, nem álmodom, valóban életben van.

– Nagyon fáj – panaszolta, nekem pedig belesajdult a szívem, annyira bántott, hogy szenvedni látom.

– Tudom, Bella, tudom – nyugtattam, majd Carlisle-hoz fordultam. – Nem tudsz csinálni valamit?

"Annyira édes, kívánatos. Nem is ártanék neki, ha... " – a húgom gondolatai kezdtek igen ködössé válni, a szomjúság fájdalma bennem is lángolt, nem hiányzott még Alice-é is. Úgy tűnt, Carlisle észrevette Alice vívódását.

– A táskámat, légy szíves – mondta – Tartsd vissza a lélegzeted, Alice, az segít!

Ekkor tűnt fel, hogy a bátyáim nem bírtak tovább a vészaggal borított teremben maradni. A darabokra cincált James foszlányait egy halomba pakolták és várták, hogy végezzen Carlisle. Bellát a közeli kórházba akartuk szállítani. Alice odanyújtotta Carlisle-nak az orvosi táskáját, majd visszaült Bella fejéhez. Hálás voltam neki, amiért velünk maradt.

– Alice? – nyögte Bella meglepetten.

– Itt van velünk. Ő vezetett ide bennünket – magyaráztam, és annyira jó érzés volt hallani a hangját, még ha csupán suttogásnak tűnt is.

– Fáj a kezem – panaszolta Bella, nem értettem, miért éppen a kezét emeli ki, hiszen valószínűnek tartottam, hogy az egész teste sajgott.

– Tudom, Bella – próbáltam megnyugtatni. Szerettem volna legalább megsimogatni valahol, de mindene csupa vér volt, egyetlen szabad felületet sem találtam. – Carlisle mindjárt ad neked valamit, amitől elmúlik.

Carlisle éppen egy adag morfiumot szívott fel a fecskendőbe. Már éppen mondani akartam, hogy adjon neki extra adagot, de Bella sikolya félbeszakított.

– Ég a kezem!

Döbbenten meredtünk rá. Eddig csöndesen suttogott, de úgy tűnt, sikerült összeszednie az erejét, hogy figyelmeztessen bennünket, mindhárman a kezeit vizsgáltuk.

– Bella? – nem értettem, miről beszél, de akkor Alice megfordította a karját, amelyiken eddig csak egy sebet láttunk, amiből ömlött a vér. Ahogy megfordította a kezét tisztán látszódott James fogainak lenyomata.





20 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez is fantasztikus lett.
Nem tudom miért..de szinte jobban izgulok ezen mint az eredetin. (bár tudom mi lesz a vége... de akkor is)
Komolyan mondom...ez egyszerűen lenyűgöző!!! :) :D
Puszi. Betti.

Viki írta...

Ez valami hihetetlen volt Benina!!! o.O Hogy tudsz ilyen jól írni??? Már elolvastam egy párszor az első könyvet, de most épp úgy izgultam azon, hogy mi lesz mint az első alkalomkor. Kár, hogy a legeslegizgibb résznél hagytad abba, de sebaj dudok várni a következő frissig! Gratulálok Benina!
Pussz. Viki.

Névtelen írta...

Fú hát ez nagyon állat :D:D még még még :D
Puszi
N

benina írta...

Kedves Betti, Viki és N!:D
Nagyon kedves tőletek, köszönöm szépen! És köszönöm, hogy olvastok! :)

Gina írta...

Hát ez fantasztikus...
Várom a csütörtököt...

Jah és a legfontosabbat elfelejtettem...
... írtóra fantasztikus lett.
-Puszi-

Névtelen írta...

Lenyűgöző, már nem tudok újat mondani, csak egyetértek az előttem szólóakkal. :D
Nem akarom a chat-be írni, de a melyik a kedvenc könyved-szavazásból nagyon hiányzik a Midnight sun (benina verzió, természetesen)!
Szerintem nem csak én érzek így :DD

benina írta...

Köszönöm, Gina! Aranyos vagy! :D

Kedves Névtelen!:)
Hát erre konkrétan még nem is gondoltam, megmondom őszintén, meg sem fordult a fejembe:D Nagyon jólesett,hogy kiemelted, köszönöm neked! :D:D

Dóri és Bogi írta...

szia. nagyon jó lett és én is ugyan úgy izgultam mint mikor elöször olvasatm az elsö könyvet..tényleg kár hogy a legizgibb résznél hagytad abba de így még jobban várom a folytatást
puszi

benina írta...

Szia Dóri és Bogi :D
Tegnap éjjel jutottam idáig, ezért hagytam abba. még írhattam volna, de nem lett volna értelme pocsék részt kiadni a kezemből, csak mert hulla fáradt vagyok :) Így holnap még egy megszokott minőségű részt ígérhetek :D
Köszönöm h olvasol :)

babybogyó írta...

Hát benina fantasztikus vagy mint mindig :) már nagyon várom a folytatást :D

benina írta...

Szia! Már nem kell sokat várnod:D Holnap éjjel frisselek:D

Melinda írta...

Huhh, Benina!
Ez nagyon jó lett! Teljesen más ezt a részt Edward szemszögéből is olvasni! Lenyűgöző!! Annyira jól írod le a részleteket, hogy "látom" magam előtt az egészet!
Ez amúgy is izgalmas rész, de így még inkább izgultam! :D

Pussz

benina írta...

Üdv újra itt a kommentelők közt, Melinda!:D:D:PP
Köszönöm a kedves szavaid, már hiányoltam őket :D
Puszi

eugenia írta...

Benina nem találok szavakat...Nem tudom hogyan is fogalmazhatnám meg amit már rengetegszer leírtam és nem akarom magamat folyton ismételni de imádom az írásaid és totál kész vagyok ettől a résztől is!!Köszönöm neked!!Üdv Jenny

benina írta...

Szia Jenny!
Köszönöm szépen :)

Edward írta...

Fantasztikus! De miért hagytad abbaaaa??? ... Mikor is lesz a kövi friss? Asszem függő lettem :D Csak így tovább Benina!

Nessie írta...

Engem is nagyon lenyűgözött, mint mindig! Fantasztikus, elképeztő, csodálatos... Annyira izgalmas h. talán bele is őrülnénk ha Emmett nem kommentálná az eseményeket! Nagyon szeretem h. ahogyan írod kihozod minden karakter személyiségét, nem csak Edwardét. Asszem az "Edward a lelkéről beszél" beszólás mellett az "Emett játéka" a legjobb:) Egyszerűen imádom!! (azt nem részletezem mennyire, mert nem férne ki;))
De nagyon aggaszt engem valami... Felsétálok az LE oldalra és lássatok csodát, hát 99,9%-ig tutira vettem h. álmodom, mert hát egy nagyon fura bejegyzést találtam. Nincs friss, amíg nincs kész az MS! Ez elmondhatatlanul fájt:'( Amire egy csapat vérszomjas vámpír nem képes, azt egy ilyen kijelentés elintézi egy perc alatt. De hát, mint tudjuk az idő múlik,mégha minden másodperc olyan fájdalmas, mint a vér lüktetése a felsebbzett bőr alatt...
Egy picit vigasztal h. megint egy ilyen jó részt olvashattam és az MS legalább megmarad, ráadásul előbb lesz kész a történeted, amit már nagyon várok:)
Pussy:
Nessie

aveideb írta...

Beni, olvastalak, és dönnenten kövültem megint a képernyőre! Az van, hogy ilyenkor nem tudok elszakadni onnan, és az esetek többségében 2szer is el kell olvasnom egymás után, mert mindig megvannak a kedvenc részeim!
Puszillak, a legnagyobb rajongód, debieva

benina írta...

Szia Edward!
Ma éjjel 11kor frisselek:D Üdv a függők klubjában :D:D


Nessie!
Imádom, ahogy belefűzöd az idézeteidet a mondandódba, de nem kell idegeskedned. Amikor újra belekezdek a Lunar eclipse-be, akkor nem úgy fogod érezni, mintha gyógyult lennél, hanem úgy, mintha soha meg nem sebeztek volna:D
Köszönöm a kedves szavaidat!
Puszi


Egyetlen Évám!:D
Köszönöm, hogy olvasol és duplán örülök, mert tudom, hogy legalább ilyenkor pihensz!! Aludj sokat, ölellek!:D
Legnagyobb rajongód: benina:D:PP

Névtelen írta...

Timi

A könyvek csodálatos világa és a benne rejlő sok ezer történet, mind eltörpül a te hihetetlen nagy bátorságod mellett. Hogy merted azt tenni, ami sok embernek csak vágya, hogy tovább olvashassa azt a történetet, amit a szívébe zárt. Én téged zártalak a szívembe, és csak fejet tudok hajtani előtted, minden elismerésem a tiéd!!!!!!!!